2020.11.02. 17:00
Gyertyagyújtással emlékezzünk Nógrád megye elhunyt lelki pásztoraira
Október végén nemcsak nemzeti ünnepünkön állunk meg a mindennapok forgatagából, nemcsak a reformációt ünnepeljük, hanem emlékezünk is, mégpedig elhunyt szeretteinkre.
Vilezsál György atya (1925–2013) átélte a történelmi léptékű tragédiát: az 1956-os sortűz alatt szolgált Salgótarján városában
Forrás: Archív
Fotó: Szerző
Ezért most én is emlékezésre hívom Önöket. Gyújtsunk gyertyát szeretteinkért, elhunyt papjainkért, közös imádság kíséretében!
Jussanak most eszünkbe a közvetlen családtagokon túl a szeretteink: egykori tanáraink, papjaink, lelkipásztoraink is! Emlékezésünket a Nagytemetőben kezdjük, és nézzék el nekem, hogy szubjektív lesz a séta, a történelmi fonalat vesszük fel és a XX. század lelkipásztorai között barangolunk most! Tartsanak velünk!
A Nagytemető főbejáratánál elindulva először az 1944-ben lavinaszerencsétlenségben elhunyt leventék sírja előtt haladunk el, akik után három papi sírt találunk. Szintén itt nyugszik városunk XX. századi történelmének jelentős plébános atyája, dr. Veres Barna kanonok, valamint két ferences atya Vilmos és Evariszt testvér, akiket nagy szeretettel őrzött meg szívében a közösség az elmúlt évtizedekben. Veres Barna atya történelmi időkben volt plébános, hiszen 1956-ban szolgált a városban. Emlékét őrzik a hívek, sokak számára „Barna bácsi” lett az idős, nagy tudású és nagy formátumú Atya – szívébe fogadta őt teljesen a közösség.
Tiszteletünket tennénk, ha ismernénk a sírját vagy tudnánk 1956 utáni sorsáról a sokat szenvedett Richter Péter atyának, a másik közkedvelt városi ferencesnek. Számtalan kirándulás, hittanóra, Szívgárdista foglalkozás kapcsolódik hozzá, a gyerekek nagyon szerették, személye összeforrt az ifjúságneveléssel. Péter atyát az ÁVH megkínozta: Kistarcsán és Recsken is volt az internálótáborban, innen szabadult, de 1956-ban emigrált az USA-ba, további sorsát nem ismerjük. Most lélekben érte is gyújtunk gyertyát. És minden máshol nyugvó, de városunkban szolgált egykori ferences atyáért, vagy világi papért, plébánosért!
Imádságunk szálljon fel az atyák lelki üdvéért is: a ferencesek nagy formátumú lelkipásztoráért, hitszónokáért, Réz Marián atyáért is, akinek elévülhetetlen érdemei lettek egyrészt a szentkúti kegyhely régi lourdesi barlangjának építéséért, másrészt a ferencesek salgótarjáni rendházának létrejöttéért (azért helyezhette őt ide a rend, hogy irányítsa a közösség letelepedésének folyamatát). Nemcsak őt, de Tamás Krizánt és Tátrai Gyula atyát is idefoglaljuk, valamint a ferencesek közösségének kortanúját, Buczkó Atanáz atyát, aki utolsóként távozott közülünk, a város jelentős szeletét adó közösség tagjai közül. Ő éppen Réz Marián atya hatására lett pap, hiszen itt nevelkedett a városban, a ferences közösség szárnyai alatt. Atanáz atya esztergomi temetésén jómagam is ott voltam, lélekben búcsúztam a város lakosai nevében.
Égjen a mécses a zagyvapálfalvai plébánia alapító esperes-plébánosáért, Demeter Bertalan atyáért, valamint az őt követő Kuchta András atyáért, akik a zagyvapálfalvai templom kertjében nyugszanak. Egyiküket a második világháború borzalmai gyötörték meg, míg az utódot a Rákosi-rendszer egyházellenessége üldözte tettlegességgel is éveken keresztül. A harmadik plébános, a hívek által szintén nagyon szeretett Bizják László atya Mátranovákon nyugszik, érte is égjen az ünnepben a mécses, szálljon imádságunk az Egek Urához.
A városi Szent József-templomban hosszú évtizedeken át szolgáló Strihirs Károly atya szintén a ferencesek szárnya alatt nőtt fel, és lett pap a háború borzalmas évében, 1944-ben. Állomáshelyén a hívek köztiszteletben és közszeretetben tartották „Karcsi bácsit”. Bár nem a városban, hanem Nyíregyházán nyugszik, jusson ő is eszünkbe a mai gyertyagyújtáskor.
Mint ahogyan paptársa, a város káplánja, Ponyi Artúr atya, aki sokunknak csak „Artúr bácsi” marad örökre. Szerető és szerethető személyisége, mosolygós arca, derűt hozó megjelenése, emberközelsége, a hívek számára mindig utat mutató alakja sokak emlékezetében megmarad. Ő Karancskesziben nyugszik, de érte is imádkozunk ma.
Csakúgy, mint paptársáért, az Ipolytarnócon nyugvó dr. Gonda Imre atyáért, aki magas rangú, és egyházi körökben is utat mutató pap volt, hatalmas tudással, szorgalommal, igyekezettel, emberszeretettel és egyszerűséggel. Nemrégiben búcsúztunk tőle hívek százai körében, megőrizve alakját, emberségét, szeretetét emlékezetünkben.
Az Endrefalván nyugvó, hosszú éveken át Zagyvapálfalván szolgált Deák Mihály apát-esperes atya személye sok helybéli emlékezetében megmarad, hiszen derűje, humora, emberi arca sokaknak jelentett utat ebben a rohanó világban.
A lelki temetőlátogatásainkat most a valóságban is folytassuk, és a kereszttől indulva keressük fel a XX. század másik plébánosát, dr. Lébényi Antal atya sírját is, aki hosszú évtizedeken keresztül volt a város igazhitű plébánosa. Nagyon boldog vagyok, hogy ministránsa lehettem, és azt a hatalmas emberi tartást, tudást, és felénk áradó szeretetet megtapasztalhattam középiskolásként a Nagytemplom szentélyében vasárnaponként. Sokszor eszünkbe jut egykori ministránstársaimmal a személye, emberi nagysága, meghatározó formátuma, s nemcsak ilyenkor, november tájékán, hanem az év többi napján is.
Égjen a mécses szeretetett papjaink sorában Vilezsál György atyáért is, aki történelmi időkben teljesített szolgálatot a városban káplánként, hiszen ott volt 1956. december 8-án a Nagytemplomban, látta a sebesülteket, temette a halottakat. Hosszú ideig szolgált a városhoz közeli Mátranovákon plébánosként, majd pedig Kazáron élt haláláig. Igaz szava, gyermekszeretete, a hívek felé áradó jósága alapján joggal zárta őt a közösség szívébe. A Nagytemetőben lévő sírján látogatásomkor is volt mécses, a hívek ma sem felejtik el szeretett plébánosukat.
Szintén a Nagytemetőben nyugszik az idén nyáron elhunyt Berki József atya, akit jómagam még az ifjúsági hittanokról is ismertem. Én köszönthettem újmisésként lapunk hasábjain, és én búcsúztattam idén nyáron… Megrázó, fájdalmasan rövid, tragikus élete nem teljesedhetett ki, de a kiskunhalasiak (itt volt sokáig káplán, kórház- és iskolalelkész) szívében örökre megmaradt, és ugyanígy őrzi városunk hívő közössége is őt a szívében. Ma érte is szóljon a fohász, az imádság, égjen a mécses. Sírjánál imádkozzunk a papi hivatásokért is!
Végül visszatérve a kereszthez, égjen a mécses elhunyt szeretteinkért is, azokért, akiknek emlékét szívünkben őrizzük és azokért is, akikről már nem emlékezik meg senki. Értük is égjen a mécses, és értük is szóljon a fohász. Imádsággal forduljunk a Jóistenhez: Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik! És az örök világosság fényeskedjen nekik! Nyugodjanak békességben! Jézus, Mária, Szent József szent nevében! Ámen!