Melegebb éghajlat felé vették az irányt a nógrádi gólyák

Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportjának az elnöke elmondta: gyakorlatilag minden madár költözőnek nevezhető, a különbség csak az, hogy milyen távolságra vándorol el.

– A szűkebb hazánkban áttelelő fajok fiataljainak vándorlását a szakemberek inkább kóborlásnak hívják. Ilyenkor rendszerint a madarak 10 és 150 kilométer közötti távolságra repülnek attól a fészektől, ahol kikeltek. Nyilván az ő céljuk nem a tél előli menekülés, hanem egy új terület felkutatása, ahol saját territóriumot tudnak foglalni. A valódi vonulást két különböző csoportra oszthatjuk. Azok a fajok, amelyek a Szaharától délre eső területeket keresik fel, úgynevezett hosszú távú vándorlók. Ezzel szemben vannak olyan égi vándorok, amelyek nem repülnek a Földközi-tenger medencéjénél távolabbi vidékekre. Őket hívjuk rövid távú vonulóknak – közölte.

Megyénkben is a legközismertebb „költözők” a gólyák és a fecskefélék. Ugyanakkor szűkebb hazánkban is akadnak kevésbé nagy hírű madarak, amelyek a tél közeledtével vándorútra kelnek.

– Hosszú távú vonulóként ismerjük a gyurgyalagot, a sárgarigót vagy a szalakótát is. A seregélyek nem repülnek ilyen messzire, rendszerint a mediterrán fekvésű, európai országokat keresik fel. Rómában például többmilliós csapatok szoktak áttelelni. A ragadozó madarak közül például a kék vércse vonul hosszú távon. Megyénkben nem túl gyakori a megjelenése, vonuláskor tavasszal és ősszel előfordul a nyílt területeken, úgymint az Ipoly vagy a Zagyva völgyében. Ezzel szemben a barna rétihéja rendszeresen fészkel nálunk, általában októberben indul rövid távú vándorútjára.

Papp Ferenc hozzátette: megyénkben talán a harkályfélék ragaszkodnak a leginkább a területükhöz.

– A nagy és a kis fakopáncsok legfeljebb a szomszédos erdőig repülnek, távolabb nem. Ellenben a szintén ebbe a családba tartozó nyaktekercscsel, ami a telet Afrikában tölti.

Akadnak olyan madárfajok is, amelyek csak egy nagyon kemény tél hatására hagyják maguk mögött a megszokott területeiket. Ilyen például a megyénkben is megtalálható bütykös hattyú. Ezek a madarak a túl zord időjárás beköszöntével nagyrészt a hazai és a tőlünk délnyugatra eső, fagymentes vizeken telelnek át, úgymint a Balatonon vagy a Duna mentén. A megyei nagykócsag-állomány jelentős része szintén elvonul szeptember környékén, azonban egyre gyakrabban kísérlik meg a madarak itthon az áttelelést. Zagyvaszántó környékéről is jelentettek már ősz végén olyan példányokat, amelyek a szürke gémekkel közösen vadásztak a tarlókon mezei pockokra vagy más rágcsálókra – ismertette.

A költöző égi vándorok visszatérésével kapcsolatban Papp Ferenc kifejtette: az öreg madarak rendszerint visszatérnek ahhoz a fészekhez, ahol előző évben költöttek. Ezzel szemben a fiatal példányok, például az ivarérett gólyák a szülőktől általában 50–60, míg a fecskék 20–30 kilométer távolságban keresnek fészkelőhelyet maguknak. Ennek értelmében az ifjú madarak bár ugyanarra a tájra jellemzően térnek vissza, de már egy másik településre fognak otthonként tekinteni.

Gondozzák a sérült madarakat

Az égi vándorok számára a költözés egyfajta túlélési stratégia, hiszen a téli időszakban rendszerint kevesebb a táplálék. Ugyanakkor velük szemben az áttelelő fajok példányainak megvan az az előnye, hogy helyben vannak, és már a tavasz legelején elkezdhetik a fészeképítést, így a fiókáik egy táplálékban bőséges időszakban nőhetnek fel. A Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont madármentő központjában is volt már rá példa, hogy költözőket kellett ápolniuk. A közelmúltban például négy gyógyult fecskét engedtek szabadon. Emellett egy fiatal kuvik is van a gondozottjaik sorában. Remélik, hogy a madár hamarosan teljesen felépül szárnysérüléséből, és októberben már visszaengedhetik a természetbe, hogy territórium után nézhessen.