folyosó

2020.03.21. 11:08

Külföldi önkéntessel szépítik a szécsényiek iskoláját

Az Egyesek Ifjúsági Egyesület és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium már évek óta együttműködik.

L. J.

Ugyanis a szervezet külföldi önkéntesei angol nyelvű foglalkozásokat tartanak a diákoknak, de számos közös programot vittek már véghez együtt. Legutóbb Maxence-Bingo Honhon, belga fiatal segítségével szépítették meg az intézmény egyik folyosóját.

– Az Egyesek Ifjúsági Egyesületnél minden önkéntesnek van saját feladata, amelyet a szervezet támogat. Én nagyon kedvelem a művészetet, és szerettem volna, ha a projektemben gyermekek is részt vesznek. Ezért arra gondoltam, hogy rajzokkal kidíszíthetnénk az egyik folyosót az intézményben. Így felvettem a kapcsolatot Győrki Marianna igazgatóhelyettessel, aki segített bemutatni az ötletemet az osztályoknak és a tanáraiknak – mondta Maxence-Bingo.

A terv első lépéseként a tanulókkal közösen kiválasztottak egy témát, majd egy nagy lapon elkészítették a rajzokat. Ezt követően az adott folyosó falfelületeit fehérre festették. Maxence-Bingo pedig egy projektor segítségével kivetítette a gyerekek kreációit a falakra.

– Mindennap egy órát festettünk a diákokkal, azonban még egy alkotás nem készült el. Sajnos, nemsokára hazamegyek, de egy másik önkéntes segédkezésével a tanulók be tudják majd fejezni a festményt – mondta az önkéntes, aki nagyon hálás a projektben részt vevők munkájáért.

Mint Győrki Marianna iskolaigazgatótól megtudtuk, több mint harminc tanuló veszi ki a részét a munkából, az alkotások pedig a tornateremhez vezető folyosón találhatóak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában