2020.03.02. 19:58
Díszpolgári címet kapott a balassagyarmati Dózsa-iskola volt igazgatója
Ebben a tanévben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola. Az intézmény első igazgatója volt a tavasszal már a kilencvenedik születésnapját ünneplő Polyák Ferenc, akit a város önkormányzata nemrégiben díszpolgári címmel tüntetett ki. A nyugalmazott tanárral otthonában beszélgettünk.
Polyák Ferenc a Civitas Fortissima ünnepségen felesége társaságában vette át az elismerést
Forrás: NMH
Fotó: T. A.
– Hogyan fordult érdeklődése a pedagógus pálya felé?
– Ipolyvecén, paraszti családban nőttem fel. Szüleim törekedtek arra, hogy a szűkös anyagi körülmények ellenére is támogassák a tanulmányaimat. Tízévesen kerültem be a balassagyarmati polgári iskolába, itt az egyik tanárom felfigyelt a matematikai képességeimre. Ő ajánlotta nekem az akkor még érseki fenntartásban működő esztergomi tanítóképzőt, 1946-ban kezdtem ott, majd az érettségi és a képesítő oklevél megszerzése után Ilinybe helyeztek.
– Ahol újabb fordulatot vett az élete...
– Egy szakfelügyelő kollégám megdicsért, milyen érdekes módszereket alkalmazok az alsósok tanításában. Azt javasolta, hogy tudásomat fejlesszem tovább. Jelentkeztem és fel is vettek az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárképzőjének matematika-fizika szakára.
– A főiskolán tanította önt a híres professzor, Öveges József.
– Soha nem felejtem el a legfontosabb iránymutatásait! Azt mondta: „nem csak a fizika számít, a gyerekeket nevelni kell, elsősorban testileg, lelkileg és szellemileg.” Pályám során próbáltam ezeket a tanácsokat alkalmazni, úgy vélem, talán lelki téren kevéssé sikerült, de ezt az időhiány és a korszak politikája egyaránt befolyásolta.
– Mikor lett iskolaigazgató?
– Fiatalon, huszonhat évesen neveztek ki Bercelre. Akkor már néhány éve ott oktattam, megszoktam a környezetet, tanártársaim és a diákok elfogadtak. 1956 tavaszán egy balassagyarmati továbbképzésről behívattak a balassagyarmati járási tanácsra, ahol közölték, az előző igazgató – aki barátom és mentorom volt egyben – lemondott, és én kerülök a helyére. Még megrökönyödni sem volt időm, ott találtam magam vezetői tapasztalat nélkül az iskolairányítói poszton.
– Aztán annyira belerázódott, hogy a berceli iskola a hatvanas évek végére szépen felfejlődött.
– Kitartó, közös munka volt ez sok-sok segítséggel, amiket a kollégáktól, a feljebbvalóimtól, a falu vezetésétől kaptam. A termelőszövetkezet felajánlotta intézményünknek a Kállay-kastély épületét. Kialakítottuk a tantermeket, később az oktatás gimnáziumi képzéssel egészült ki, igaz, az csak néhány évig tartott. Hatalmas boldogság számomra, hogy az akkori végzősök rendszeresen meghívnak az osztálytalálkozóikra!
– Meddig dolgozott a berceli iskolában?
– Az újabb váltás is teljesen váratlanul ért. Az 1967/68-as tanévzárón még a terveimet ecseteltem, amikor a beszédem után odalépett hozzám a megyei művelődési osztály kiküldöttje, hogy ezeket az elképzeléseket már nem valósíthatom meg, mert egészen más feladatok várnak rám, Balassagyarmaton a Dózsa György utcában felépülő új iskolát kell igazgatnom. Az első időszak a helyzet feltérképezésével telt, szerencsére a másik négy általános iskolai intézményvezető rendkívül rugalmasan állt a szervezéshez, nem gördítettek elénk akadályokat... 1969 végére készült ez az épület, a rá következő januárban indult meg ott az oktatás.
– Mik a húszéves igazgatói időszak legnagyobb vívmányai?
– Tizenöt nevelővel, tíz tanulócsoportban négyszáz diákkal kezdtünk, amikor pedig elbúcsúztam, hetven nevelő és 24 osztályban hétszáz gyermek tanult az iskolában. 1972-től elindítottuk a testnevelési tagozatot. Elmondhatom, hogy a különböző sportágakban elért eredményeinkkel országos hírnevet szereztünk. Nagyszerű, nagybetűs emberekkel dolgozhattam együtt, a pedagógusokkal, a technikai személyzettel és ide sorolom a szülői közösséget is. Remek kapcsolatot alakítottunk ki a város üzemeivel, a tűzoltósággal, a civil szervezetekkel, köztük a vöröskereszttel. Folyamatos segítséget kaptunk az iskola környezetének szépítéséhez. Az 1980-as évek második felében megépült a régen óhajtott sportcsarnok. Mindig azt vallottam, nem az a feladatom, hogy kritizáljak, hanem megértéssel, szeretettel forduljak a munkatársaimhoz és a diákokhoz.
– Hogyan telnek a nyugdíjas évei?
– Békességben szeretett feleségemmel, akivel több mint 60 éve vagyunk házasok. Sajnos a család egy része távol él, őket ritkán látjuk. Az első időkben még tanítottam, és a börtönben is oktattam a rabokat. Az ottani harmincéves tevékenységemért a büntetés-végrehajtás a civileknek adható legmagasabb kitüntetéssel ismert el. Manapság sokat olvasok, nemrégiben elővettem Mikszáth regényeit, rejtvényt fejtek, tévézek. A legnagyobb boldogságot azonban az jelenti, amikor a városban sétálva vagy a boltban vásárlás közben odajönnek hozzánk a régi tanítványok, és széles mosollyal az arcukon megkérdezik, hogy van, Feri bácsi?
Elismerések
Már decemberben, az ötvenéves Dózsa-évfordulót ünneplő gálán sokan köszöntötték Polyák Ferencet, és a díszpolgári cím átvétele óta is egyre-másra halmozzák el gratulációkkal. Szóban és írásban rengeteg üzenet érkezett, akár csak egy-egy mondatban, de akadt, aki hosszabban kifejtette érzéseit. A legtöbb a világhálón, így a Dózsa-iskola Facebook-oldalán, sőt még egy költemény is íródott a nyugalmazott igazgatóhoz. Az üdvözletek közvetve jutottak el a kitüntetetthez, aki ezúton is köszöni mindenkinek a kedves szavakat. Polyák Ferenc hozzátette, teljes szívéből kívánja, szeretett iskolája építse tovább azt a művet, amiről Weöres Sándor versében olyan gyönyörűen fogalmazott: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”. A tanítványokból pedig áradjon a boldogság, töltse el őket a lelki gazdagság, ragyogjon az arcuk.