Méltóan emlékeztek Pásztón a városban született művészre

S ha ő így érzett, akkor ezt illik tiszteletben tartani 1980-as eltávozta után is. S az utódok – családtagok, barátok, művészetszeretők – méltóképpen viszonozzák is ezt a mély lokálpatriotizmust, elkötelezettséget. S ez főként Pásztóra igaz, ahol az elmúlt évek, immár évtizedek során valóságos kultusz alakult ki személye, művészetének örökbecsű értékei körül. S ebben a főhajtásban a Csohány Kálmán Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány jár az élen, s szervez évente kétszer-háromszor ünnepi rendezvényt.

Mi sem természetesebb, hogy az 1925. január 31-i, kilencvenötödik születésnapról, pontosabban a kétszeres Munkácsy-díjas, érdemes művészről az idén is megemlékeztek. A kegyeleti gesztus ezúttal is a Szentlélek temetőben lévő nyughelynél zeneszámokkal, versekkel és a virágok elhelyezésével kezdődött, majd – ugyancsak a hagyománynak, a kialakult gesztusrendszernek megfelelően – a 2001-ben megnyílt Csohány Galériában folytatódott. Az ott megjelenteket – élükön Csohány Kálmán özvegyével, leányunokájával – a galériát működtető Pásztói Múzeum igazgatója, dr. Hír János köszöntötte. Egy tehetséges diák, Kunyu Viktória élményszerűen énekelte el az Erdő mellett estvéledtem kezdetű, Kodály Zoltán által éppen ezen a környéken gyűjtött és feldolgozott Esti dalt, majd az alapítvány nevében a főszervező Herczegné Varga Ilona kérte fel Shah Gabriella művészettörténészt, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatóját a Csohány színei című kiállítás megnyitására.

Shah Gabrielláról tudni kell, – hogy egykori munkahelyén – neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy berendezze a Csohány Galériát, 2010-ben könyvet írt és szerkesztett a művészről és egyike az örökség legjobb ismerőinek. Ez mondandójából is kiderült. Szólt arról, hogy a galéria három terme más-más funkciót teljesít. Az egyikben Csohány Kálmán életpályájának, a szülőföldhöz való viszonyának relikviái, a másikban pedig főként az úgynevezett nagy sorozatok, könyvillusztrációk láthatók. A harmadik terem eredetileg az akvarelleknek adott helyet, majd kialakult egy új gyakorlat, amely szerint – a családdal egyeztetve – minden évben más-más tematika köré szervezik az éppen aktuális kiállítást. Így jött létre az idei bemutató is, amely – az alapvetően fekete-fehérben alkotó – Csohány Kálmán színvilágát hivatott érzékeltetni. Ebben kitüntetett szerepe van Leonid Szolovjov Csendháborító című, egy 13. századi közel-keleti népi hős, Naszreddin Hodzsa humorosan bölcs erkölcsi példázataihoz készített illusztrációknak. Shah Gabriella megemlítette a salgótarjáni Múzeumban rendezett Csohány-kiállítást és felelevenítette a megyeszékhelyi egykori Karancs Szálló kávézóját felékesítő Énekek-éneke című kerámiafal különös sorsát. Ennek lényege, hogy a pásztói gimnázium megmentette az enyészetnek szánt képek egy részét, a DemoLAB elnevezésű tarjáni diákcsoport pedig nemrégiben az egyik Fő téri épület északi falán élesztett újjá néhány kerámiát. A szakember hangsúlyozta, hogy Csohány Kálmán a pásztói embereket mintegy beemelte a magyar, s részben az egyetemes művészettörténetbe. Ezt a szándékot honorálandó a nevét viselő baráti kör töretlen lendülettel, nagy szorgalommal óvja és népszerűsíti nagy értékű szellemi hagyatékát.

Zenés és irodalmi műsorblokk

Csohány Kálmán szerette – és művelte is – mind a zenét, mind az irodalmat. Szép verseket is hagyományozott az utókorra. Ennek megfelelően az emlékműsorban filmfelvételről felhangzott Bartók Béla Román táncok-ja, megszólalt bolgár népzene és Csohány Klára jóvoltából látható volt édesapja kerámiázás közben J. S. Bach-, D. Scarlatti- és I. Stravinsky művek kíséretében. Bálintné Hübner Judit tanárnő Nagy László Táncbéli tánc-szók és Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából, Perényi Anna művésztanár Takács Gyula Vihar előtt és a Mézöntő, Herczegné Varga Ilona – aki beszélgetett is Csohány Kálmán feleségével –, pedig az ugyancsak ideillő Mostan színes tintákról álmodom című költeményét mondta el.