Príma díjat kapott a szécsényi festő

– Egyéni stílust alakított ki, mik ennek a főbb jellemzői?

– Mindig is foglalkoztatott, hogy hogyan tudnék indítani egy képet a valóságból. Száraz növényi levonatokat, papírmaradványokat, később drótnyomatokat használtam, utóbbi a védjegyemmé vált. A képeim többségén ott van a lenyomat. Számomra ez azt jelenti, hogy az emberiséget behálózza egy láthatatlan szövet, s ez mindenütt jelen van, összekapcsol bennünket a világgal.

– Számos művésztelepen dolgozott már pályája során.

– Az egész életemet, festői munkásságomat meghatározzák ezek a művésztelepek. Negyven éve kerültem Szécsénybe, már akkor ott voltam Bánkon, Hibó Tamás által vezetett művésztelepen. Ezek vittek mindig előre... A szabad alkotói légkör, a mesterek nagy hatással voltak rám. A légköre egy koncentrált művészi valóság, amikor az ember csak az alkotásának él. Van egy különös varázsa, amely képes felszabadítani az ember rejtett gondolatait, alkotói szabadságát. Számomra ott mindig megszületett valami új. Az alkotói pályámon egy-egy lépcsőfokkal feljebb és feljebb léptem. Tagja voltam a bujáki, a hédervári, a siklósi és több nemzetközi tábornak is. Nagy hatással volt a munkásságomra a ceredi művésztelep, amelynek alapítója, tíz évig a résztvevője voltam.

– Kik játszottak meghatározó szerepet munkásságában?

– Győrben voltam általános iskolás. Barabás László tanár úr, festőművész biztatott, hogy komolyan foglalkozzak rajzolással, festészettel. Később Budapesten a tanulmányaim során Bodóczki István volt rám nagy hatással. Nógrádban sokat tanultam Hibó Tamástól, Iványi Ödöntől. Példaképemnek tekintem Czinke Ferencet, Földi Pétert, tisztánlátásuk, munkásságuk etalon számomra.

– Mit jelent az ön számára a festészet?

– Kötelezettséget, felelősséget, de azt is mondhatom, hogy mindent. Van bennem egy belső kényszer, ami motivál az alkotásra, valami olyat megfogalmazni a világról, ahogyan azt még senki sem tette. Azt vallom, egy festő rossz képet is létrehozhat, lehet, hogy a következő munkája remek lesz. Fejlődni csak rendszeres, folyamatos munkavégzés közben lehet. A fejlődést a technika megvalósításától kezdve a látásmódon át a kompozícióig értem. A megbízható szakmai tudás segít belső világunk külső megvalósításában.

– Fellelhetők az alkotásában a visszatérő motívumok is.

– Az ember mindig visszatér ahhoz a témához, ami a világból érdekli, ami megfogja, nem hagyja nyugodni. Amikor a tanulmányaimat befejezve elkezdtem komolyan alkotni, a régi épületek felé fordult a figyelmem. Ezek a múltból közvetítenek felénk valamit. Foglalkoztatott és foglalkoztat az építmények és az ember kapcsolata. Ahhoz, hogy egy alkotást létrehozzak, kell a közvetlen kapcsolat a természettel. Az épületek egy része fény és árnyék, ezek visszatérő motívumok alkotásai­mon. Újabban elkezdtem kísérletezni portréképekkel, az érdekel, hogyan tudom a régi falak, cserepek világát egy arc formájában megjeleníteni.

– Pályafutásának melyek voltak a főbb állomásai?

– Több ilyen is volt életemben. Az egyik a Római Akvarell Biennálé. A másik az olaszországi Piove di Sacca kiállítás. Az amatőr kiállításon 1990-ben első díjat vehettem át. Jó érzés volt, amikor megkaptam Salgótarján, Szécsény Város a Megyei Önkormányzat díját. Örültem, amikor tagja lehettem a Képzőművészeti Alapnak, amely szakmai elismerést jelentett számomra. Tagja vagyok a Magyar Alkotók Országos Egyesületének is. Számomra komoly belső feltöltődést jelentett, amikor a budapesti Műcsarnokban láttam kiállítva a képemet. Ott lehettem a Nemzetközi Akvarell Biennálén, ahol díjat kaptam.

– Életének egy jelentős vonulata a tanítás is.

– Nem akartam tanár lenni, ahogy azonban múltak az évek, egyre inkább megérlelődött bennem, hogy tudásomat átadjam az ifjúságnak. A szécsényi alapfokú művészeti iskolában vagyok főállású pedagógus, de tanítok a helyi keresztény iskolában is. Számomra a tanítás fontos. Úgy érzem, hogy mindazt, amit tapasztaltam, kötelességem átadni! Szeretném széthinteni a művészet magjait a növendékeimben. Hála Istennek ez működik is. A tanár-tanítvány kapcsolatában nem csak én adok, a diákjaimtól is sokat kapok. Öröm és boldogság, amikor látom, hogy érdemes volt bevezetni őket a művészet világába. Egy tanár számára nincs annál nagyobb öröm, mint amikor látja a volt diákjai sikerét. Több tanítványom is művészi pályát választott, köztük Tamara lányom is.

– Említette Tamara lányát, aki rajz–vizuális kultúra szakon végzett. Mit jelent ön számára a család?

– Túlzás nélkül mondhatom, hogy mindent. Boldog, harmonikus, kiegyensúlyozott családi életem van, ez számomra mindennek az alapja. A feleségem a legnagyobb kritikusom, de egy megértő lélek, tudomásul veszi, amikor a művésztelepek miatt, vagy valami más okokból távol vagyok a családomtól. Két lányunk van, Blanka történelem–angol szakon végzett.

– Idén megkapta a Príma díjat.

– Boldog vagyok, életem legnagyobb díját vehettem át. Csodálatos érzés, hogy mások is látják, észreveszik azt, amit csinálok. Hitelt ad a munkámnak, amit eddig végeztem. A díj feltölt, alkotói munkát és felelősséget erősít, még több munkára serkent, arra, hogy minél többet tegyek le a művészet asztalára!

Névjegy

Bakos Ferenc 1958-ban született a Győr melletti Téten. Szécsényben 1979 óta él és dolgozik, 1995 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Középfokú tanulmányait Budapesten végezte, a képzőművészeti szakközépiskolában érettségizett, majd kirakatrendező és dekoratőr iskolát végzett. Diplomáját az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerezte Egerben. Szécsényben rajztanárként dolgozik, tanítványai számos díjat, megyei, országos és nemzetközi elismerést kaptak, sokan bekerültek a képzőművészeti felsőoktatásba. Bakos Ferenc számos elismerést kapott munkájáért, 2007-ben Madách-díjjal is kitüntették. Pályafutása során több országos és nemzetközi egyéni és társas tárlaton is bemutatta alkotásait.