Árvizeknél is helytállt az Év tisztje díjjal jutalmazott parancsnok

– Mindig is a katasztrófavédelem kötelékébe vágyott?

– 2000-ben kerültem a szervezethez, mint magasépítő üzemmérnök. Akkoriban ugyanis a rendkívüli esőzések következtében Nógrád megyében több településen is károsodtak ingatlanok és a helyreállítási munkálatok koordinálásához szükség volt a szakértelmemre. Elsősorban ezért jöttem a katasztrófavédelemhez, és ezen a területen kezdtem el tevékenykedni. Ezt követően pedig a szervezeten belül több beosztásban is helytálltam már.

– Mi a dolga egy megyei polgári védelmi főfelügyelőnek?

– Országos szinten, tehát Nógrád megyében is a katasztrófavédelemhez tartozik a polgári védelmi feladatok ellátása, amit szűkebb hazánkban szakmailag én irányítok. A kirendeltségeken dolgozó polgári védelmi felügyelők és katasztrófavédelmi megbízottak, látják el a feladatkörhöz tartozó tevékenységeket, megyei szinten nekik vagyok a vezetőjük. Többek között a polgári védelmi szervezetek megalakításával, felkészítésével, illetve képzésével foglalkozunk, de kiemelt feladat a települések kockázatértékelése alapján a szükséges tervezési tevékenységek végrehajtása is. Jelenleg a legfontosabb feladatnak az állampolgárok önmentő képességének növelését tekintjük, ezen belül is az önkéntes mozgalom támogatását. Úgy vélem, szűkebb hazánk ebben élen jár, ugyanis megyei, járási, települési mentőcsoportok is alakultak már az elmúlt időszakban. A Nógrádban működő mentőszervezetek pedig országos hírűek. Mi sem támasztja ezt jobban alá, minthogy két évvel ezelőtt hazánkban elsőként vehette át a Karancs Speciális Mentőszolgálat az Év mentőszervezete kitüntető címet.

– Ön egyben a Palóc Mentőcsoport parancsnoka is.

– A Palóc Mentőcsoportot, amely 2012-ben jött létre és jelenleg 43 önkéntesből áll, több ezen a területen működő egyesület alkotja. Összetételét tekintve vannak mentőkutyásaink, búváraink, alpinistáink és természetesen műszaki mentőegységeink is. A szervezet már 2013-ban jelen volt a dunai árvíz által sújtott több településen. Ezenkívül már kétszer tett nemzeti minősítő vizsgát, ami azt jelenti, hogy adott esetben egyszerre több feladatrendszerben is helyt tud állni. Rajtuk kívül a huszonnégy települési, illetve a hat járási mentőcsoport is minősített, a járásiaknak pedig idén lesz az újraminősítő vizsgájuk. Rendkívül büszkék vagyunk mindannyiukra.

– Hogyan élte meg a mentőcsoport a dunai árvíznél töltött napokat?

– Nagy várakozással mentünk oda, ugyanis előtte még soha nem volt hasonló bevetésen a mentőszervezet. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy teljes mértékben helytálltunk, hiszen az alapfeladatainkon túl, helyszíni irányítási tevékenységeket is kaptunk a gyakorlatokon elsajátított ismereteinknek köszönhetően. Egy hetet töltöttünk az árvíznél, s ez idő alatt szinte le is vonult a dunai áradás. Munkánkat Pilismaróton kezdtük, utána Esztergomban és Kisapostagon folytattuk tevékenységünket. Én a parancsnoki állománnyal még délebbre is lementem, de a mentőcsoport már hazajött. Esztergomban a helyiek nagyon szerették a szervezetünket, és rendkívül hálásak voltak azért, hogy vigyázunk rájuk. Többen is kifejezték köszönetüket számunkra.

– Most pedig ön lett az év tisztje.

– Harmadik alkalommal adták át a díjat, amit még tavaly ítéltek meg számomra, és a napokban Budapesten, ünnepélyes keretek között vehettem át. Véleményem szerint nemcsak egy év munkáját ismerték el ezzel. A korábbi években több esetben részt vettem a szakterületet érintő belső szabályozók megalkotásában és készítettem olyan anyagokat, amelyek országos szinten is hasznosnak bizonyultak. Gondolok itt tervekre vagy akár a bevetés kapcsán használható anyagokra. Úgy vélem, ez a kitüntetés a mögöttem álló, engem támogató kollégák, illetve az önkénteseink elismerése is egyben.

– Milyen érzés volt átvenni az elismerést?

– Nagyon örültem annak, hogy ez a kis megye is kitüntető figyelmet kapott. Tudni kell ugyanis, hogy rendkívül példaértékű szűkebb hazánk önkéntessége. Főleg annak tükrében, hogy ez a mozgalom leginkább ott tud megvalósulni, ahol gazdagság van, és az emberek megtehetik, hogy önkénteskedjenek. Hatalmas eredménynek tekintem, hogy ebben a hátrányos helyzetű megyében is el tudtuk érni, hogy egyre többen segítsenek önként embertársaikon.

– Hogyan fogadta a családja az önt ért megtiszteltetést?

– Büszke volt rám a feleségem és az édesapám, valamint a két gyermekem is. A fiam és a lányom jelenleg középiskolába jár, tehát kamaszkorukat élik. Sok mindent megkövetelek tőlük, és szeretném is, ha ezeket elérnék az életben. Éppen ezért ez a kitüntetés egyfajta nyomatékot is ad a szavaimnak: nemcsak a levegőbe beszélek, hanem példaként én is letettem már valamit az asztalra.