Korszerűsítés

2018.09.01. 14:04

Megszépült a balassagyarmati szalézi templom

Komoly munkálatok zajlottak a város szalézi templomában a közelmúltban. Az egyházi épület hosszú évtizedek után teljesen megszépült.

H. H.

A szalézi rend első magyarországi temploma épült fel az 1930-as években Balassagyarmaton. Miután 2014-ben a szerzetesek eltávoztak, az új fenntartó a Váci egyházmegye lett. A jelenlegi korszerűsítés során minisztériumi támogatásból, illetve a hívek adományaiból a szakemberek elvégezték a nyílászárók cseréjét, kicserélték a fűtési rendszert és a világítást, illetve Lencsés Zsolt képzőművész vezetésével egy csoport újrafestette a falakat. Igyekeztek a mennyezet eredeti állapotát visszaállítani, annak színvilágával, növényi ornamentikájával.

A szentélyben elhelyeztek egy bibliai, illetve a rend alapítójától, Bosco Szent Jánostól származó idézetet, valamint a bejárat belső oldala fölé egy új szalézi címert tettek.

A felújítás augusztus végén fejeződött be, míg a templom átadása szeptember 8-án, 18 órától a dr. Beer Miklós váci megyés püspök által bemutatott szentmisén lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában