Díszpolgár-avatás a falunapon

Hatalmas hőségben rendezték meg szombaton délután a festői helyen elterülő kisközség, Terény falunapját, ami a hetvenes évek óta szlovák nemzetiségi találkozó is egyben. Az eseményen díszpolgári címet is adományozott a falu önkormányzata.

Terény. Kora délután érkezünk meg a falu fölé magasodó dombon található szabadtéri színpadhoz, ami legfőképpen robosztus méreteivel lepi meg az embert. Rátekintünk az órára, talán elnéztük az időpontot, mondván még alig gyűlik a nép, és már kezdeni kellene a programokat. Néhány népviseletes asszony húzódik be a meleg elől a fák árnyékába, a közeli büfé sincs még csúcsra járatva.

A csúszás csak néhány perces. Hamarosan két pap, Vagyóczky József katolikus plébános és Füke Szabolcs evangélikus lelkész lép elő, áldást mondva, a lelkész még a gitárját is előkapja egy rövid zenés imádság erejére.

A köszöntők következnek, amely során megtudjuk, mennyire komolyan veszik itt a demokráciát, hiszen Terénynek ifjúsági polgármestere is van, Molnár Zsófia személyében. Brozsó Andrásnéval, a „felnőtt” polgármesterrel közösen köszöntik a vendégeket, miközben egyre többen ülnek le a nézőtéren.

A műsort a helyi óvodások kezdik. A mondókát körjátékkal színesítik, nyuszi ül a fűben, magyarul és szlovákul szól a dal, elvégre maga a település is kétnyelvű. Az iskolások hasonlóképpen szépen énekelnek, például a kaszárnya széles ajtajáról. Utánuk a Kerek Perec Egylet két népművésze, a tekerőlantot nagy ügyességgel „forgató” Andrássy Ferenc, illetve a mókás kedvű táncos, Szabó Zoltán szórakoztat, bevonva az előadásba a legkisebbeket is. A parasztfiút például olyan látványosan rúgja bokán – persze kérésre – egy apró legényke, hogy a jól megtermett férfiú azonnal a földre bukik. A publikum pedig csak kacag, kacag.

A tréfák után jöhet a komolyság, a díszpolgári cím átadása. Ebben az esztendőben Nagy Vilmos és felesége, néhai Szűcs Ibolya kapja ezt a megtisztelő díjat. A méltatásból kiderül, a házaspár még a nyolcvanas években vásárolt hétvégi házat a közégben, és annyira megtetszett nekik a környék, hogy végleg letelepedtek itt. A nyugalmazott gépésztechnikus a szenvedélyét is magával hozta Terényben, az évtizedek során összegyűjtött orsós magnókat aztán éppen a feleség javaslatára tárta közszemlére, és immár tizenöt esztendeje látogathatják az érdeklődők a hangrögzítő eszközökből összeállított múzeumot. Az eredetileg 123 darabból álló tárház ma már közel ötszázra gyarapodott, és mindegyik működik, így például a múlt század elején készült fonográf is. A gyűjtemény ma már a „nógrádikum” elismeréssel büszkélkedik.

A díjazott köszöntőjében elmondta, néhány esztendővel ezelőtt felmerült, hogy más helyre költöztetik az orsós magnó múzeumot, mondván talán központibb helyen a látogatók száma is magasabb lenne, de végül a családi kupaktanács úgy határozott, mégsem viszik el, hiszen maga a múzeum annyira összenőtt Terénnyel, ragaszkodnak a maradáshoz.

A kis ünnepséget követően lassan búcsúzunk a falunapi forgatagtól, amely a hagyományőrző csoportok fellépésével folytatódott, majd szabadtéri bál tetőzte be a mulatságot.

Hegedűs H.