2 órája
Vadat gázolt a busz Nemti közelében
Vadat gázolt egy autóbusz a 23-as számú úton, Nemti és Mátraterenye között kedden kora reggel. A forgalom már zavartalanul halad.
Kedden reggel kicsivel 7 óra után érkezett a rendőrség ügyeletére a bejelentés, mely szerint a 23-as számú úton, egy Nemti irányába haladó autóbusz elé szarvas ugrott. A buszon nem sérült meg senki, a járműben anyagi kár keletkezett. A vad azonban elpusztult, elszállításáról az illetékes vadásztársaság gondoskodott.
– Az érintett szakaszon már nincs forgalomkorlátozás, zavartalanul halad a forgalom – tájékoztatta portálunkat Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy azokon a területeken, ahol magas az út menti növényzet, vagy beláthatatlan a terep, illetve azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblák vannak kihelyezve fokozott óvatossággal közlekedjenek!