Kegyetlenség

2024.09.03. 11:52

Előre kitervelte barátja megölését a bujáki férfi: közel 20 év fegyház várhat rá

A Nógrád Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás miatt emelt vádat egy harmincas éveiben járó bujáki férfival szemben, aki a helyi temetőnél megölte, majd kifosztotta barátját.

Nool.hu

A vád szerint a férfi és későbbi áldozata barátok, illetve munkatársak voltak. 2023. április 22-én, a délelőtti órákban a sértett megkérdezte a vádlottat, hogy tartott-e fenn kapcsolatot az élettársával, amire a férfi igennel felelt. Aznap délután a vádlott a második közös gyermeküket váró feleségének elmesélte, hogy a sértett megcsalja az élettársát és egy másik nővel el fog menni a faluból, este pedig egy ásót és egy csákányt vitt ki a bujáki temetőbe – közleményben tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Előre kitervelte barátja megölését a bujáki férfi, a temetőnél ásta el
Előre kitervelte barátja megölését a bujáki férfi, a temetőnél ásta el
Forrás: Police.hu

Sürgős volt a találkozó, hiszen már előre kitervelte barátja megölését

Mint megtudtuk: másnap, a déli órákban a vádlott sürgős találkozóra hívta barátját, és a temetőnél a mobiltelefonján megmutatta az élettársával váltott üzeneteket, amelyekből a barátja számára kiderült, hogy megcsalták őt. Ezután bementek a temetőbe, ahol veszekedni kezdtek, majd a vádlott ököllel leütötte, és a 9 centiméteres pengehosszúságú késével kétszer mellkason, kétszer pedig hason szúrta a férfit azért, hogy ne tudja elmondani a vádlott várandós feleségének azt, hogy szexuális viszonyt folytatott az élettársával.

Kiderült továbbá: a haldokló áldozat mobiltelefonját a vádlott elvette tőle, és üzenetet küldött a férfi élettársának arról, hogy elhagyja őt, illetve saját telefonjára, hogy elhagyja családját és gondoskodjon róluk.

Ezt követően a gyilkos a már korábban a temetőbe kivitt ásóval a hason fekvő áldozatát hátulról fejen ütötte, a csákánnyal ásott egy gödröt, amelybe belehelyezte a holttestet és földet lapátolt rá. A holttest gödörbe helyezése közben a sértett pénztárcája a földre esett, amelyből a gyilkos eltulajdonított 60 ezer forintot.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a sértettet megölő, majd a halott pénzét elvevő férfivel szemben előre kitervelten elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntette miatt emelt vádat.

Arra az esetre, ha a büntetlen előéletű férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 17 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől való eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában