Vihar

2024.08.19. 12:58

Viharkárokhoz riasztották a nógrádi tűzoltókat

Szűkebb hazánk lánglovagjainak is adott munkát az éjszakai, hajnali vihar.

Veres Edina

Országszerte sorra érkeztek a tűzoltókhoz a riasztások az esti vihar miatt. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság okostelefonokra, valamint táblagépekre kifejlesztett ingyenes alkalmazásában megjelent tájékoztatás szerint számos helyen hagyott maga után kisebb-nagyobb károkat a hazánkon vasárnap éjjel, hétfő hajnalban átvonuló vihar. Mint írták, Magyarország szerte legalább száz helyre riasztották a tűzoltókat, akik egyik címről a másikra haladva számolják fel a viharkárokat. A közleményben egy Nógrád vármegyei helyszín is feltűnt.

Bátonyterenyén kidőlt a fenyőfa

Mindezt Juhász László, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője is megerősítette portálunknak. Hozzátette: szűkebb hazánkban az erős szél és a heves esőzés miatt szerencsére csupán néhány helyszínre kellett vonulniuk a tűzoltóknak, ezek közül az egyik az említett bátonyterenyei eset.

– A városban, a Lengyendi úton egy erdészházhoz vezető útra, illetve villanyvezetékre dőlt egy száraz fenyőfa – fejtette ki Juhász László, aki azt is elárulta: a bátonyterenyei hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és távolították el a problémát okozó fát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában