Emberölés

2024.07.05. 14:20

Lezárt akta: az erdőbe rejtette barátja holttestét a bujáki gyilkos

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta barátját.

Nool.hu

Az erdőben ásta el barátját a bujáki gyilkos

Forrás: Police.hu

Ahogy arról portálunkon korábban már beszámoltunk, tavaly áprilisban egy 33 éves bujáki lakost oly módon bántalmazott egy vele egykorú ismerőse, hogy sérüléseibe a férfi belehalt. Ezután az elkövető a település közelében, egy erdős részen elásta az áldozat testét.

Bujáki gyilkosság
Az erdőben ásta el barátját a bujáki gyilkos
Forrás: Police.hu

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban a 33 éves helyi lakost minősített emberölés és kifosztás bűntette miatt hallgatta ki, vette őrizetbe, és előterjesztése alapján a Nógrád Vármegyei Főügyészség elrendelte letartóztatását, amelyet a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője friss közleményben számolt be róla, hogy az ügyet a napokban befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában