Borsodi győzelem

2024.08.17. 20:01

A Diósgyőr nyerte a keleti rangadót, kikapott a Loki

A Diósgyőr egy félidőn át emberelőnyben futballozva 1-0-ra nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján, ezzel megszerezte első győzelmét a 2024/25-ös szezonban.

MW

Bright Edomwonyi, a Diósgyőr (b) és Dusan Lagator, a Debrecen játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában játszott Debreceni VSC – Diósgyõri VTK mérkõőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. augusztus 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

Az első félidőben kiegyenlített játékot láthatott a közönség, az első igazán nagy helyzetre fél órát kellett várni, ekkor a vendégek egy pontrúgás után az előre húzódó védő, Csorbadzsijszkij révén megszerezték a vezetést.

Nem sokkal a szünet előtt aztán létszámban is előnybe került a Diósgyőr, miután Pëllumbi négy percen belül két sárga lapot szedett össze.

A második játékrész elején két perc alatt mindkét oldalon volt egy-egy kapufa, majd a Debrecen emberhátrányban is átvette a kezdeményezést. A DVTK létszámfölényben is csak az eredmény tartására törekedett, és végül sikerrel is járt.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában