Bem apó 225 éve született

Bem Tarnówban, Lengyelország osztrák fennhatóságú részén látta meg a napvilágot egy birtokos nemesi családban. A krakkói katonai iskola elvégzése után, a napóleoni háborúk idején tizenöt évesen állt be tüzérkadétnak, fél év múlva mát alhadnagy volt. Részt vett Napóleon 1812-es balsikerű orosz hadjáratában, s megkapta a Becsületrendet. A bécsi kongresszus után a varsói katonai akadémián tanított, és kikísérletezett egy újfajta röppentyűt. Egy oroszellenes összeesküvésben való részvételéért 1822-ben egy év felfüggesztett börtönt kapott, ezt követően kilépett a katonai szolgálatból, Galíciába költözött, és Lvovban gőzgépekkel kísérletezett.

Az 1830-31-es lengyel felkelés idején tüzér őrnagyként jelentős szerepe volt az iganei győzelemben, a vesztes osztrolenkai csatában tíz ágyúval szinte az egész orosz sereget fel tudta tartóztatni, amivel megakadályozta a megsemmisítő vereséget. Hőstettéért még a csatamezőn tábornokká léptették elő, Petőfi később Osztrolenka véres csillagának nevezte. Varsót azonban már nem tudta megvédeni az orosz túlerővel szemben, és a bukás után emigrált. Párizsban matematikát tanított, de dolgozott csirketelepen is. 1832-ben, amikor Dom Pedro brazil császár megpróbálta visszafoglalni Portugáliát, megpróbált lengyel légiót szervezni az ibériai országban, eközben túlélt egy merényletet is, orosz ügynökök próbálták kioltani az életét.

„Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,

A szabadság régi bajnoka!

Bosszuálló fénnyel jár előttünk

Osztrolenka véres csillaga.”

(Részlet Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg című verséből)

Az 1848-as forradalmak idején Ausztriába ment, az év októberében Bécs forradalmi védőrségének parancsnoka volt. A város eleste és a magyar honvédsereg schwechati veresége után Pozsonyba utazott, ahol Kossuthnak ajánlotta fel szolgálatait. Ekkor már nagy hírnévnek örvendett, de a magyar oldalon nagy számban szolgáló emigráns honfitársaival igen rossz viszonyban volt, mert azok „a lengyel ügy elárulásával”, illetve „arisztokrata hajlamokkal” vádolták.

Kossuth a torzsalkodások megelőzése érdekében 1848. november 29-én az ország másik szegletébe küldte, az addig egyik vereséget a másik után elszenvedő erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Bem szigorú fegyelmet követelve újjászervezte a bomlóban lévő sereget, amellyel a következő hónapokban csodába illő győzelmeket aratott. 13 ezer katonája olykor naponta 30-35 kilométert megtéve karácsonykor bevonult Kolozsvárra, újév után Bukovinába kergették Urbán határőreit. Ezután felszabadították a Székelyföldet, majd Puchner egyesült osztrák-orosz erői ellen fordultak. Vízaknánál még vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő ellenségtől,

de február 9-én a piski csatában nem kis személyes bátorságról tanúságot téve pazar győzelmet aratott,

s március 15-re, a forradalom évfordulójára Déva kivételével megtisztította az ellenségtől Erdélyt.

Az orosz beavatkozás után már nem tudott egyesülni Görgey és Perczel Mór seregeivel, s Erdélybe vonult vissza. Itt egy ideig sikerült lassítania a 70 ezres orosz sereg előrenyomulását, de 1849. július 31-én Segesvárnál elvesztette a döntő ütközetet, a csatatéren tűnt el szárnysegédje, Petőfi. A honvédsereget a nyár végére a Tisza-Maros szögébe összpontosították, de a Görgeyben nem bízó Kossuth az alkalmatlanságáról már többször bizonyságot adó Dembinszkyt nevezte ki fővezérnek. A hibát hibára halmozó lengyelt augusztus 9-én leváltották, helyére Bemet tették meg az összevont magyar seregek fővezérévé. Ekkor azonban már ő sem tudott csodát tenni, az aznap megvívott temesvári csatában a bomlófélben lévő sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, maga Bem is súlyosan megsebesült.

A bukás után Törökországba emigrált, ahol – részben azért, hogy a Porta ne adja ki az oroszoknak – áttért az iszlám hitre. Katonai képességeire a Porta is igényt tartott, Murad pasát a szíriai Aleppóba helyezték. Itt 1850-ben levert egy felkelést, és salétromgyárat is alapított, számottevően javítva a hadsereg lőszerellátását. Nem sokkal később, 1850. december 10-én halt meg, vélhetőleg maláriában, de sokan gondolták azt, hogy megmérgezték. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Lengyelország, nem én szabadítalak fel.”

A kistermetű, de vakmerő és rettenthetetlen Bemet székely katonái bálványozták, jóllehet „Bem apónak” szinte egy szavát sem értették. Nem is csoda, mert magyarul nem tudott, a németet csak törte, főleg franciául értette meg magát. Sikerének titka a hadvezéri és szervező tehetség mellett a tüzérség kiváló alkalmazása és a csapatok gyors, éjjeli mozgatása volt, rajtaütésszerű támadásaival kerekedett felül a számbeli túlerőn. Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott. Magányos ember volt, azt beszélték: egyetlen szerelme az ágyú. Hamvait 1929-ben szállították haza Lengyelországba, és Tarnówban temették el. Számtalan szobra áll Lengyelországban és Magyarországon is, 1956. október 23-án Budapesten, a róla elnevezett téren álló szobornál egyesültek a tüntetések, emléke Petőfi verseiben is tovább él.

Borítókép: Bem József (1794-1850) lengyel katonatiszt, magyar honvéd tábornok 1934-ben felavatott szobra.