Török Tilla fűszeres világa  

Török Tilla frissen megjelent negyedik lemeze a Napkeletről címet viseli. A már az interneten is elérhető album az összetartozásról, a testvériségről és őseink gondolataiból merített értékekről szól. Az igazi örökmozgó, most éppen törökül tanuló fiatal tehetséggel a Vasárnap Reggel szerzője, Tarnóczy Orsolya készített interjút.

Miért épp ezt a nyelvet szúrta ki magának?

Tavaly óriási megtiszteltetés ért, hiszen nyelvi ösztöndíjat kaptam a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Intézettől. Márciusban vágtam neki a nagy kalandnak. Az alapvizsgát most fogom letenni.

Nehezen halad?

Szerencsére hamar ráéreztem az ízére. Amikor az ember egy török mondatot olvas, olyan mintha egy térhatású képet nézne. Hunyorítani kell hozzá, hogy kirajzolódjon az egész, csak mindezt most a fülünkkel.

Elképesztően csillog a szeme, amikor erről beszél. Honnan ez a nagy rajongás a török nyelv iránt?

Ez a titkos szerelem a Zeneakadémián kezdődött, ahol zenetanárom, Kobzos Kiss Tamás a koboz után megtanított a török népzene jellegzetes hangszerén, sazon is játszani.

Hogyan írná le ezt a hangszert?

Olyan, mint egy félbevágott tök. Nagy hasa van, és negyedhangokat is lehet rajta játszani. A lejátszott dallamok a legtöbb európai fülnek hamiskásan hatnak, miközben van benne egy megmagyarázhatatlan éteri vadság. Visszatérve a korábbi kérdésedre, azt hiszen, hogy a török nyelv iránti rajongásom következő állomása Kazahsztánban, a „The Spirit of Tengri” nemzetközi népzenei- és világzenei fesztiválon történt meg velem. Az ott átélt élmények hatására több ajtó is kinyílt, mögötte rengeteg, eddig még ismeretlen oldalamat kezdtem el felfedezni. Ekkor vált egyértelművé, hogy a személyiségemben van egy pikáns fűszer, ami keveredik egy kis csintalansággal. Mindezeket a jegyeket korábban hiányoltam a zenémből.

Másfél évvel ezelőtt találkoztunk utoljára, de a közösségi oldalát követve tudom, hogy az utóbbi egy évben az utazás központi szerepet töltött be az életében. Merre járt?

Egy igazi körutazáson vettünk részt Kazahsztánban, ahol olykor végeláthatatlan pusztákon haladtunk előre. A homokdűnék tetején állva, egyszer csak feltámadt a szél, a homok pedig dalra fakadt. Énekelt. Különleges élmény volt megtapasztalni, hogy ezen a vidéken az emberek mennyire másképp gondolkoznak az életről, a boldogságról, a világról. Aztán jött Amerika, ahol minden a fényűzésről, a gyorsulásról szólt. Megmondom őszintén, hogy ezek az utazások emeltek ki a lelki viharaimból. Tavaly ugyanis hoztam egy komoly döntést, és kiléptem korábbi zenekaromból, a Holdviolából. Úgy éreztem eljött az a pillanat, hogy egy másik útra lépjek. Örülök, hogy volt erőm ezt megtenni. A Facebook-on nagyon sokan biztattak és támogattak a döntésemben.

Ennyire aktív közösségi életet él?

Nem vonzódom különösebben az internet világhoz. Azok, akik nyitottak a zenénkre, ezeken a fórumokon érnek el. Így tudom megmutatni azt a csodálatos világot a közönségnek, ami engem is inspirál.

Van, aki írt önnek, hogy gyógyítóan hatott rá a zenéje?

Sokan vannak, és folyamatosan tartom velük a kapcsolatot. Legutóbb valaki azt írta, hogy az autóban hallgatta a zenénket és ott kapott választ a kérdéseire. Van egy nagyon aktív walesi rajongónk. Néha elképedek, hogy milyen portálokon vagyunk fent.

Zavarja, ha felismerik, netán az utcán odamennek önhöz?

Jólesik. Ez valamennyire elismerése annak, hogy valamit jól csinálok, értik és szeretik a zenémet. Szeretem átélni az emberek őszinteségét, és főként azt érezni, hogy adhattam nekik valamit.

Erről álmodott ötéves korában?

Erről is. Ekkor énekeltem először színpadon. Olyan természetesnek tűnt, mintha nem is kellene álmodni róla, társam lett a zene, habár táncosként kezdtem az életem.

Színpadon? Vannak emlékei?

Persze. Sőt még arra is emlékszem, hogy kezdés előtt ki kellett szaladnom, mert valamit elfelejtettem. De nem izgultam, élveztem, hogy fent lehetek a világot jelentő deszkákon. A családban nem volt zenész, édesanyám mégis ebbe az irányba terelt minket a testvéreimmel. Mindhárman elvégeztük a zeneiskolát, fuvola és hegedű szakon. Népzenei táborokba jártunk. Egyértelmű lett számunkra, hogy közösen fogunk elindulni ezen a göröngyös úton.

Hol lépett fel először a három Török testvér?

Az első ilyen rendezvény Délvidéken a Szólj Síp, Szólj népzenei vetélkedő volt, ahová már egy komoly bandával mentünk. Itt döntöttem el, hogy végérvényesen a zenélés mellett teszem le a voksomat, a tánc pedig csendes társ marad ebben a kapcsolódásban. Ezen a rendezvényen valami olyan erős hatás ért, amit nem tudok szavakba önteni.

Mikor jelent meg az első közös album?

Három éve jelent meg a Naphasadás című lemezünk, amin csak hárman zenélünk, az albumon hallható összes hangszeren. Előtte rengeteg lemezen közreműködőként vettünk részt. A zenélés mellett szerves részei lettünk a Táncházmozgalomnak. A népzene és a néptánc ugyanis egyszerre ad művészi és közösségi élményt. Emlékszem még a régi táncházak végeláthatatlan örömteli hangulatára. Ezt a hangulatot idézi az előbb említett lemez is.

Valahol azt olvastam, régi álma, hogy elismert délvidéki népzenekutató lehessen és Bodor Anikó hagyatékát feldolgozhassa. Vele mikor találkozott?

Bodor Anikó, elismert délvidéki népzenekutató és népdalgyűjtő, akivel a híres tótfalusi népzenei táborokban ismerkedtünk meg. Rá nem pedagógusként, hanem nagyszívű nagymamaként tekintettem, aki egy életre szóló szövetséget kötött a népi kultúrával, ezen belül, a népzenével. Fáradhatatlan volt abban, hogy megismerhessük a népdalokat, őseink óriási hagyatékát. A néphagyományban elsősorban azokat az értékeket kereste, amelyek a mai életet is szebbé, élhetőbbé és gazdagabbá tehetik. Tanításaiból azt szűrtem le magamnak, hogy a magyar népzenét és népdalokat nem csak azért létszükséglet megismerni, mert a bennük élő több ezer éves gondolatok egyetemes, értékálló világnézetet tárnak elénk, hanem azért is, mert megteremtik az alapvető kapcsolatot a testvér népek között. Megtapasztalhatjuk mit jelent a zene nyelvén érezni mások gondolatait. Erre a koncepcióra épül legújabb, Napkeletről című lemezünk zenei anyaga is. Az új albumon kiemelt szerepet kapott néhány délvidéki népdal Bodor Anikó gyűjtéséből is. A Kispacsirta, mely „szárnya az eget hasítja” iránymutató gondolatként a lemez nyitóakkordja, valamint a Tiszapart trilógia, amiben a megszemélyesített folyó hangulatváltozásait festettük le a zene erejével.

Mióta érlelődött önben egy új lemez megszületése?

Két éve már ezen dolgozom. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, hogy ebből az álomból valóság lehessen. Bronzbogárnak, aki a lemezborítót és az album belső borítóján lévő festményszerű képeket álmodta meg. Sokat köszönhetek testvéreimnek, Török Flórának, Török Dancsó Ádámnak, a világhírű tuvai torokénekes mesternek, Radik Tyulushnak, Ifj. Csoóri Sándornak, Brasnyó Antalnak, Nagy Jánosnak, Szlama Lászlónak, Cseh Istvánnak, Fánczi Gábornak, Martin Balázsnak, Ölvedi Gábornak, Mohai Dávidnak, Bársony Bálintnak, a hangtálak simogatójának, valamint Nagy Fruzsina Dittának, akire nagyon büszke vagyok, hiszen az én tanítványom. Mindössze kilenc éves. Fantasztikus zenészeket ismerhettem meg ebben a folyamatban.

A Határtalanság című dalból videoklip is készült.

Ezúton szeretném megköszönni a Bárány testvérek és a stáb kitartó munkáját a forgatás és az utómunkák alatt, a Cseppentő család áldozatkészségét, vendégszeretetét, zenésztársaim őszinte ihletettségét, amivel megajándékoztak a felvétel készítésekor és a lovaknak, hogy türelemmel végigkísértek és részesei lehettünk életük egy kis szeletének. Azt gondolom, hogy egy csodálatos anyagot készítettünk, amit bárki megnézhet az egyik legnagyobb videómegosztó portálon.

Árulja el, hogyan tud mindig választékosan öltözni? Egyszerűen magán minden jól áll.

Talán ez abból adódik, hogy nem feszengek a ruháimban, hiszen magam tervezem őket. Ennek hamarosan egy keretet is szeretnék adni. Eljött az ideje annak, hogy ami már csírájában elindult, az a saját ruhakollekciómban is megjelenjen. Egy komoly céggel karöltve valósítom meg az álmomat, ősztől tervezem a ruhák megjelenését, ami így bárki számára elérhető lesz majd.

Mi lesz a neve?

Tillangó, az éneklő viselet.

Borítókép: Millisits Beáta