eredmény

2018.08.27. 18:05

Megmérték a versenykultúrát

Fókuszcsoportoktól szerzett visszajelzéseket is hasznosít munkája során a versenyhivatal.

A napokban zárult le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) komplex versenykultúra-felmérése, amelyet a Masmi Hungary Kft. készített el – közölte a versenyhatóság a Világgazdaság érdeklődésére. A GVH 2003 óta rendszeresen, néhány éves időközönként térképezi fel a lakosság, illetve egyes fókuszcsoportok (jogászok, vállalatvezetők, gazdasági újságírók, közbeszerzési szakértők) körében, hogyan alakul a versenyhivatal és a versenyszabályok ismertsége Magyarországon.

A kutatásban az idén mintegy 2000 főt kérdeztek meg, és több mint negyven napon át tartott.

A Masmi nettó 4,2 millió forint megbízási díjért végezte el a munkát. A GVH ennek kapcsán jelezte, hogy a cég árajánlata volt a legkedvezőbb a hat beérkező pályázat közül. A Masmi egyébként nem először nyert a versenyhivatal felhívásain: tavaly a középiskolás és fiatal felnőtt korcsoportok versenyismereteit „szűrte le” másfél millió forintért.

A versenyhivatal legutóbb 2015-ben rendelt komplex versenykultúra-felmérést, amelyet akkor a TNS-Hoffmann végzett nettó 3,9 millió forintért. Abból a vizsgálatból egyebek mellett az derült ki, hogy a magyar társadalom alig egyharmada hallott a versenytörvény létezéséről, a GVH-ról a válaszadók kétharmadának volt tudomása. Három éve a megkérdezettek mindössze 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tisztában van a hatóság munkájával.

A versenyhivatal szerint ezekre a közvélemény-kutatásokra azért van szükség, mert segítik a GVH-t abban, hogy nyomon kövesse a versenyszabályokkal és a saját munkájával kapcsolatos véleményeket, amelyek aztán hozzájárulnak a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal fejlesztéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában