Hihetetlen, de igaz

2 órája

Vigyázzon, mit beszél a macskák előtt!

A macskák képesek lehetnek gyorsabban megtanulni szavakat, mint a csecsemők, ráadásul sokkal többet értenek az emberi beszédből, mint azt gondolnánk – derült ki egy kutatásból, amiről az Independent brit napilap adott hírt.

MW

A macskák sokkal többet megértenek az emberu beszédből, mint azt gondolnánk

Forrás: MW

Fotó: Czinege Melinda

A macskák körülbelül 12 ezer éve élnek együtt az emberekkel, ami alatt feltehetően megfigyelték és elsajátították kommunikációs stílusunkat. Már korábban is kimutatták, hogy a macskák képesek követni az emberi mutatóujj gesztusait, felismerni a nevüket, valamint azonosítani ismerős macskákat és embereket.

Takagi Szaho, a japán Abazu Egyetem kognitív tudósa vezetésével a kutatók 31 felnőtt házi macskát vizsgáltak, olyan módszereket alkalmazva, amelyeket korábban 14 hónapos csecsemők nyelvi fejlődésének tanulmányozására használtak, és igen érdekes következtetésekre jutottak

– számolt be az Independentben megjelent cikkre hivatkozva a Magyar Nemzet.

A macskák többsége már négy alkalom után párosítani tudta a hallott szót a látott képpel, míg a csecsemőknél ehhez átlagosan 16-20 alkalomra volt szükség. Amikor pedig a kísérlet második felében a hallott szó nem egyezett a látott képpel, a macskák zavarodottság jelét mutatták, tehát észlelték az eltérést.

Nagyon meglepődtem, mert ez azt jelentette, hogy a macskák képesek az emberi beszélgetéseket hallgatva megérteni a szavakat mindenféle külön jutalomalapú tréning nélkül

– summázta a tudós. 

A további érdekes részletekért és a teljes cikkért kattintson IDE!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!