Bulvár-celeb

2024.09.05. 09:59

Kiderült, miért rejtegeti titokzatos szerelmét Kóbor Léna

Kóbor János lánya több okból sem tartja fontosnak, hogy a nagyvilág elé tárja első kapcsolatát.

MW

20240723 Törökbálint Kóbor Léna és kutyája, Tiffany fotó: Szabolcs László (SZL) MW Bulvár

Sejtelmes fotót osztott meg követőivel Kóbor Léna. A képen titokzatos kedvese és az ő árnyéka látható a tengerparton. Az Omega legendás énekesének lánya először szerelmes, és a párjával már első közös utazásukat is átélték, ugyanis olaszországi romantikázással zárták a nyarat.

Az ígéretes énekesjelölt visszatérő vendég az olasz tengerpartnál, de mint elmondta, a szerelme miatt volt különleges a mostani utazás.

Múlt héten Olaszországban voltam öt napot Lignanóban. Ez a kedvenc helyem, mert ismerem, mint a tenyeremet. Több mint tíz éve vagyunk visszatérő vendégek és ismerősök is élnek kint, tehát nagyon családias a hangulat mindig. Ez volt életem első olyan nyaralása, ahova a párom is jött velem

– árulta el Léna, aki nagyon izgult, amikor be kellett mutatnia a családnak a párját.

A titokzatos kedves csak árnyék formájában látható
Forrás: Instagram / Kóbor Léna

„Nyár elején jöttünk össze, de már a születésnapom óta ismerjük egymást. Nagyon vicces folyamat volt bemutatni őt az egész családomnak és a baráti társaságomnak. Nagyon izgultam, hogy ki mit fog szólni, de mindenki nagyon pozitívan fogadta és nagyon gyorsan beilleszkedett” – mondta az ifjú tehetség, aki nem véletlenül nem fedte fel párja kilétét eddig.

kóbor léna
Léna ígéretes énekes tehetség 
Fotó: Máté Krisztián / Forrás: MW bulvár

Ezért nem mutatja meg

Kóbor János lánya nagyon is tisztában van azzal, milyen a nyilvánosság előtt élni az életet. Bevallása szerint párjának, aki nem médiaszereplő, nagy meglepetést okoz mindig, ha magukról olvas az újságokban, azonban Léna nem akarja hagyni, hogy ez bármit is elrontson köztük – derül ki a Bors cikkéből.

Nagy újdonság neki visszaolvasni rólunk a cikkeket az újságban, nehéz is hova tenni, ha az ember nem tapasztalt még ilyet. Már korábban megbeszéltük, hogy a kapcsolatunk valójában csak kettőnkre tartozik. Számunkra az a lényeg, hogy mi történik kettőnk között, nem pedig az, hogy próbáljunk mutatni kifelé valamit, ezért is még egy ideig biztos, hogy nem fogok mutatni a barátomból semmit, de nem kizárt, hogy ez megváltozik

– szögezte le a tehetség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!