Bulvár-celeb

2024.07.22. 14:37

Fájdalmas, amit Ördög Nóri elárult arról, hogy miért jött el az RTL-től

Mai napig fájdalmas számára visszagondolni arra az időszakra, amikor eldöntötte, hogy eljön az RTL-től.

MW

Ördög Nóra

Fotó: Bors

Ördög Nóri az RTL Klubban kezdte televíziós pályafutását, ott volt gyakornok, végigjárta a szamárlétrát, mindenki számára úgy tűnt, eljutott a csúcsra, majd éles váltással átment a konkurens csatornához, ezzel sokkolva a szakmát és a nézőket is. A TV2 sztárja botrányos körülmények közt távozott, de azóta sem bánta meg döntését, sőt - írja a Bors.

Ördög Nóri botrányos körülmények közt szakított

Tizenhárom év után, 2014-ben távozott az RTL Klubtól a népszerű műsorvezető. A csatorna egyik legsikeresebb műsorvezetője ráadásul a konkurens TV2-höz igazolt, ahol azóta 10 éve dolgozik és ahol megbecsülik a munkáját, ő a csatorna egyik legnépszerűbb arca.

– Ez egy nagyon érzékeny időszak volt, mert én akkor már nagyon-nagyon terhes voltam a kisfiammal – válaszolta Ördög Nóri, Kadarkai Endre kérdésére. – Ő ugye augusztus elején született és ez az egész botrány júliusban csúcsosodott ki. Nyolc hónapos voltam, amikor beballagtam felmondani. Nagyon sok álmatlan éjszaka, sok idegeskedés, tényleg azt éreztem, hogy most csuklóból le kell vágnom a a karomat, ahhoz, hogy ezt a döntést meg tudjam hozni.

Sokan nem értették meg a döntését és mint kiderült, mai napig sérelmek bújnak meg a felszín alatt.

– Jó érzéssel azóta sem tudtam az RTL Klubra gondolni. Csakis azokra a barátaimra, akikkel ott együtt dolgoztam és akik közül azóta nagyon sokan a kollégáim is a TV2-nél… De azért ott maradt egy csomó feldolgozatlan trauma, amit én dédelgettem magamban… Könnyebb volt drasztikus döntéssel egy új helyen, tiszta lappal indulni…  Megbecsültség, férfiakkal való bánásmód, kontra a velem szembeni bánásmód, az érdektelenség...

Az én bűnöm az volt, hogy elmentem szülni egy gyereket és ugyanannyi időt töltöttem távol, mint azok a férfi kollégák, akik akkor éppen nem vezettek műsort.

De az én esetemben ez azt jelentette, hogy elküldtek gyes-re, vagyis az ekho-s fizetés miatt a normál fizetés helyett, 50 ezer forintot kaptam volna havonta, egyszerűen nem éreztem igazságosnak azokkal a férfi kollégákkal szemben, akik mind ez idő alatt megkapták a teljes fizetésüket… A főnökök ezt nem akarták meghallani, csukott fülekre talált és ez nekem rosszul esett!

Jól döntött

Amikor a második gyermekével is várandós lett Nóri, tudta, ugyanez vár rá, mint az első várandóssága után: megalázó helyzetek. De szerencsére ekkor megkereste a TV2, ahol azóta is büszkén dolgozik, több sikeres műsort vezetett és vezet jelenleg is a csatornán.

– Az RTL-ben általában az volt az érzésem, hogy érezd megtiszteltetésnek, hogy nálunk dolgozhatsz, közben jött egy nagyon kontrasztos: mi nagyon megtisztelve éreznénk magunkat, ha nálunk dolgoznál megkeresés, és akkor azt éreztem, inkább azt választom! Nagyon jó döntés volt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!