Wolf Kati: „Anyaként nem lehetek díva!”

Wolf Kati ma is egy közülünk, ő a szeretni való „szomszéd lány” – írja a Vasárnap Reggel legfrissebb száma.

Alice Csodaországban volt a témája a hot! mostani fotózásának. Jóban vagy a mesékkel?

Nagyon! Egyszer már voltam itt egy hasonlóan érdekes, vicces fotózáson, annak is mese volt a témája: Piroska és a farkas. Akkor az eszméletlen jóra sikeredett, ezért is örültem úgy, amikor kiderült, hogy megint valami varázslatba csöppenhetek.

A mesékkel napi kapcsolatban vagyok, a kislányaim minden este igénylik, és ha épp nem vagyok odahaza, maguknak is szívesen olvasnak. Lewis Caroll meséjét annak idején túl bizarrnak találtam, nem értettem, pontosan, mi miért történik ebben a sztoriban – szerintem nem volt teljesen józan az író, amikor kitalálta ezt a kitekert világot! Még ma sem igazán tudom hová rakni, de hatással van rám.

A te sorsod alakulása is felér egy csodával! Egy átlagos sorsból kilépve, egyik napról a másikra ünnepelt énekesnő lettél, megvalósítva ezzel életed álmát.

Ma is minden reggel hálát adok, hogy ismert énekesnő lettem, főként mert a popszakmát sokkal előbb szokták elkezdeni. Én gyerekkoromtól reménykedtem, hogy egyszer összejöhet ez az egész. Teltek az évek, de továbbra is vártam a csodát, miközben tettem is érte, munka mellett remek zenekarokkal énekeltem.

Gondoltam, ha megtanulom a szakmát, elvégzem az erre irányuló iskolákat, sokat és jókat dolgozom színpadon, stúdiókban is nyüzsgök, egy nap jön egy mindenható menedzser, és felfedez! Ám ahogy múlik az idő, az ember egyre kevesebb hittel gondol erre. Tenni kell valami extrát, és nekem a legjobbkor jött az X-Faktor versenye.

Csodaként élem meg a történteket, sokkal jobb, szebb, több lett, mint amiről álmodtam, hisz az eurovíziós megmérettetésen már százötvenezer ember előtt énekelhettem! Azt, hogy ez nekem családanyaként jött össze, nagyobbra értékelem, mint ha 16 évesen kaptam volna meg a sorstól. Többet kellett küzdenem, mint annak, aki ezt fiatalon kezdi. De azt mondom, megérte.

Sokkal hétköznapibb dolgok miatt hagytak már el feleségeket, egy vagy több gyerekkel is akár. Neked szerencséd volt a férjeddel, hiszen ő sem tudhatta előre, mi vár rátok.

Előzetesen Ákossal meg a nagyszülőkkel leültünk megbeszélni, hogy ha megváltozik az életünk, ki mit vállal, és mindenki belement, hogy segít. Ebben az egészben nagyon sok meló, nagyon sok lemondás van, és nem csak az én részemről. Ákos ezért is van benne ma is minden döntésemben: nem úgy megy nálunk, hogy én kitalálok valamit, a férjem meg alkalmazkodik!

Ő beavat a munkájába, az ő dolgaiba, és az én zenei életemet illetően is együtt döntünk, például hogy mikor mit vállaljak el, mikor csináljak nagykoncertet, vagy mikor húzzam le a rolót három hétre.

Ma szerencsére egyre több nő csinál karriert a család mellett, viszont akár nőről, akár férfiról van szó, az egész csak úgy működhet jól később is, ha nem tessék-lássék ment csak bele a másik abba, hogy a párja szárnyat bontott! Ha zsigereiben is elfogadja, sőt támogatja, mert látja, hogy az a párjának tényleg jó, szerintem csak így működhet hosszú távon.

Jövőre lesz húsz éve, hogy együtt vagytok Ákossal. Izzik még a parázs köztetek?

Két jó példa is van előttünk: az én szüleim tavaly ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat, Ákos szülei is hamarosan fogják. A szerelem szerintem nem múlik el az évekkel! Látom, ahogy a szüleim ma is megölelik, megcsókolják egymást. Őket elnézve tudom, hogy nem lehet hátradőlni, csak mert valaha oltár elé álltunk.

A hétköznapok fel tudják őrölni az embert, néha fenn, néha lenn, de ha fontos a másik ember, akkor dolgozni kell érte, és a szerelemért is naponta tenni kell, nem „jár” automatikusan!

A kislányaid eleinte nehezen viselték, hogy az esti közös vacsiból, fürdetésből, meseolvasásból és a hétvégékből eltűnt a mamájuk. Ma milyen velük az élet?

A kicsi beleszületett ebbe. Janka ötéves volt, amikor befutottam, szerintem neki kellett a legnagyobb változást megélnie. Van, amikor nagyon sokat dolgozom – a legdurvább a nyár meg a december –, és van, amikor tudatosan szüneteltetek minden elfoglaltságot. Olyankor kizárólag a családomé, a barátaimé vagyok én is, az időm is. Előre meg szoktunk beszélni mindent, a lányaim tudják, mikor mi fog történni, ezért nem is aggódnak. A naptáramban ki vannak húzva napok, hetek, amikor nem vállalok semmit. Ilyenkor látom, mennyire kisimulnak a gyerekek. Figyelni kell őket, de nem csak nekem Ákossal is szoros a kapcsolatuk és a nagyszülőkkel is.

Mennyire igényes ma a közönség? Érzed fellépés után, hogy sikerült átadnod valami többet is, mint kétórányi zenét?

Minőséget kell nyújtani, mert nyitottak rá az emberek, és ha megkapják, már el is fogják várni legközelebb, nem érik be gagyival. Nekem fontos, hogy a koncertlátogató úgy menjen haza, hogy hatással voltam rá, hogy adni tudtam neki valami pluszt! Én sokat beszélek két szám között, megosztok a közönséggel magánéleti történéseket, viccelődni is szoktam, mert szeretném, ha évek múlva is jó szívvel emlékezne rám vissza. Csodálatos zenészek kísérnek, és nagy hangsúlyt fektetek a dalszövegeimre, szerintem azon is áll vagy bukik minden!

Értelmük, mélységük van azoknak a daloknak, amiket éneklek, és az emberek vevők a mondanivalómra. Sokat énekeltem már a szerelemről. A legújabb dalom, ami a napokban jelenik meg, a barátságról szól – ez legalább olyan fontos emberi kapcsolat.

A zenét Szűcs Norbi szerezte, a szöveget egy fiatal slammer, költő, Kemény Zsófi írta; nagyon kíváncsian várom, hogy annyira fog-e tetszeni a közönségnek, mint amennyire én szeretem!

Végtelenül kedves ember vagy, ráadásul pont olyan, amilyennek mutatod magad. Mindenkit viszont nem szerethet mindenki. Mit gondolsz a negatív megjegyzésekről?

Az X-Faktor idején azzal készített fel minket a sajtófőnök, hogy három fontos tanácsa van: ne olvassunk kommenteket, ne olvassunk kommenteket és ne olvassunk kommenteket! Úgy csináltam végig a versenyt, hogy ehhez tartottam magam.

Én nem vagyok megosztó típus, nem hozok ki féktelen gyűlöletet senkiből. Engem nem szoktak szidni, és bár én is biztosan irritálok embereket, a közösségi oldalamon inkább olyanok vannak, akik szimpatizálnak velem.

Ha valaki mégis bánt, semmit sem kell tennem, mert a rajongók rögtön megvédenek. Ha valaki normális negatív kritikát mond, azzal semmi baj, de ha valaki durván trollkodik vagy otromba, azt letiltom, és kész.

Kezdetben rád ragasztották a díva bélyeget. Sikerült ezzel megharcolnod?

Anyaként, feleségként nem lehet díva senki, ez hülyeség! A színpadon valóban van olyan színpadi alkalom, olyan dal, olyan koncert, ahol dívaként jelenek meg, de annak ott helye van. De ott sem mindig! Azért kell koncertre menni, és nem csak a neten nézni egy énekest, mert ott kiderül, milyen is ő valójában.

Rólam nem lehet pletykákat olvasni a bulvárban, nem mutogatom a családomat, a gyerekeimről nem teszek fel képeket a közösségi oldalamra – én a zenéimre, a koncertekre koncentrálok, azon dolgozom. Év végén negyvenfős kórussal léptem fel – ebből akarok még sokat, iszonyú jól éreztem magam ebben.

Nem hiszek abban, hogy véletlenül színpadra lehet kerülni, mert aki régóta ott van, az csak amiatt lehet, mert a személyisége ad az embereknek. Ha valaki eljön a koncertemre, látni fogja, hogy van olyan dalom, ami tényleg dívás, ám az is ki fog derülni a két szám közti sztorizásaimból, viselkedésemből, hogy milyen vagyok valójában. Mondom a poénjaimat, bakizok, de ez is belefér! Én a színpadon nem vagyok elérhetetlen.

Otthon pucolod a sárgarépát, kikérdezed a leckét, locsolod a virágokat?

Abszolút! Én mosok, én főzök, én mosogatok, csak kéthetente jár hozzánk egy takarítónő, ennyi a „dívaság”. Rendmániás vagyok, imádok pakolászni, bár ez sokat javult, amióta gyerekeim vannak. Tőlük nem várok elvágólagos rendet, házimunkát se, mert baromi sokat kell tanulniuk, plusz heti három edzésük van.

Ragaszkodom hozzá, hogy hetente legyen két délutánjuk, amikor fára másznak, olvasnak, játszanak, bambulnak. Nem rendmániások, sőt a kicsi mütyürkéket gyűjt, pokoli a szobája, de abban reménykedem, hogy javulni fog a helyzet. Gyerekként én is rendetlen voltam, aztán amikor elköltöztem hazulról, és rájöttem, hogy mekkora szívás reggel arra ébredni, hogy színültig tele a mosogató piszkos edényekkel, gyorsan leszoktam a disznóólról, igényem lett a szép otthonra.

Már nem lehet műteni a padlónkon, megtanultam ellazulni. De amíg reggel meg nem iszom a kávém, ne szóljon hozzám senki! Olyankor üldögélek kicsit, és lassan a bensőmben is rend lesz…