Végleg eltűnnek a piacról a 3D tévék

Szűk tíz évvel ezelőtt jelentek meg a 3D televíziók, amelyekről azt állították a gyártók, hogy minden korábbi szabályt felrúgva hozzák el az otthoni szórakoztatás forradalmát. Ígértek a cégek mindent, nézőket körülölelő látványvilágot, nappaliba beköltöző valóságot, tényleg csak azt nem, hogy a tv majd lábakat növeszt és táncolni kezd a nagyobb mulatság érdekében – emlékezik meg a szép reményű technika kezdeteiről az Origo cikke.

Ebben sajnos partnernek bizonyult a média egy része is, amely kritika nélkül kezdett hozsannázni, és kürtölte világgá, hogy zárójelbe lehet tenni az elmúlt évtizedeket, ami eddig volt, az nudli, de mostantól eljön a Kánaán.

A szokásoknak megfelelően ez a technológia első körben csak az úgynevezett prémium, azaz magyarul brutálisan drága modellekbe került bele. Sikk lett 3D tévét vásárolni, a „háromdéről” magyarázni, aztán szép lassan ez a funkció leszivárgott a kedvezőbb árú középkategóriába, majd végül a legolcsóbb belépő szintre is.

A térhatás néhány éven belül tömegtechnológia lett, hiszen kis túlzással nagyítóval kellett keresni azokat a készülékeket, amelyek nem támogatták e szolgáltatást.

Ennek ellenére a várt áttörés elmaradt. A 3D nem váltotta meg a világot, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy a térhatású élmény egyszerűen nem volt annyira jó, mint ahogyan azt állították. Az ember nem azt érzékelte, hogy az események körülötte zajlottak volna térben, hiszen a végeredmény sokkal inkább olyan volt, mint ha több kétdimenziós sík felületet mozgattak volna egymás előtt.

Ráadásul mindehhez szükség volt a 3D szemüvegekre, amelyek az első időszakban kifejezetten nehezek és kényelmetlenek voltak.

Később ugyan kifejlesztették a könnyebb, kényelmesebb és vibrálásmentes passzív 3D eljárást, de igazából ez sem váltotta meg a világot, hisz a kötelező szemüvegviselés megmaradt.

Emellett komoly kompatibilitási problémák is akadtak, hiszen sokszor előfordult, hogy egyik gyártó tévéjével nem volt hajlandó együttműködni egy másik cég által gyártott, de papíron ugyanarra a technológiára épülő szemüveg. Vicc. És akkor még a legnagyobb gondról nem is beszéltünk, mégpedig hogy egyszerűen nem volt elég tartalom, azaz háromdimenziós film.

A cégek ígérgettek mindenfélét, hogy majd jön a 3D tévéadás, illetve érkeznek a 3D kézi kamerák, aminek révén „mindenki” tud majd ilyen térhatású videókat készíteni. Viszont az évek során kiderült, hogy a tévéadásokat el lehet felejteni, mert a speciális kamerák drágák. Az otthoni felhasználóknak szánt kamkorderek pedig egyszerűen pocsék képminőséget produkáltak, így ez a vonal is ment a levesbe.

Maradtak tehát a hagyományos, nagy stúdiókhoz fűződő filmek, amelyekből viszont nem készült elég. Ezeket ráadásul külön meg kellett vásárolni súlyos ezrekért, és ezenkívül szükség volt hozzájuk egy speciális eszközre, a régebbi, hagyományos DVD- és/vagy Blu-ray lejátszók ugyanis ezekkel a lemezekkel már nem birkóztak meg. Magyarán a térhatású tévézéshez magában a 3D televízió még nem volt elég. Ha valaki ki akarta aknázni az ebben rejlő lehetőségeket, akkor plusz költségekbe kellett vernie magát, és muszáj volt felvennie a zavaró szemüveget. Ez pedig túl sok, és túl nagy kompromisszumnak bizonyult, legalábbis a nagy tömegek számára.

Azt ugyanis nem lehet letagadni, hogy az évek során a 3D-nek kialakult egy viszonylag kicsi, de elhivatott tábora. A technológia ugyanis bizonyos típusú tartalmaknál (jellemzően természetfilmeknél, animációs alkotásoknál, kísérleti művészfilmeknél) megmutatta az erejét, pláne ha valaki ideális körülményeket teremtett, azaz sötétet varázsolt a szobájába, és nyugton maradt. Ilyenkor bebizonyosodott, hogy a térhatású tévézés egyfajta vizuális ínyencségként valóban hozzáadott értéket jelenthet.

Évekkel ezelőtt már világosan látszódott, hogy a 3D televíziókat kezdik elengedni a piaci résztvevők, hogy már nem fordítanak ezekre komoly figyelmet. Tavaly már csak egy-két olyan televízió akadt, így például a Panasonic CX750E, amely lehetővé tette a térhatású tartalmak megjelenítését. 2018-ra pedig még rosszabb lett a helyzet.

Mostanra ugyanis lezajlott az összes fontos idei technológiai szakkiállítás Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában és Európában, és a felhozatalt látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idei évre a 3D televíziók kihaltak.

Szó szerint egyetlen új, 3D kompatibilis tévével sem találkoztunk, új filmeket nem adnak ki lemezen, nem tesznek elérhetővé online streamen, azaz a piaci résztvevők a technológiát halálra ítélték, ami azért eléggé megdöbbentő.

Ezzel ugyanis beismerték azt is, hogy nem volt igaz, amit éveken keresztül sulykoltak. Azaz, hogy a 3D fejlődést jelent, hogy a térhatás a televíziózás jövője, és nagyon úgy tűnik, hogy pácban hagyták azokat, akik hittek nekik, és korábban vásároltak 3D kompatibilis asztali médialejátszót, és ilyen filmeket. Ha ugyanis most elromlik a háromdimenziós tévéjük, azt nem tudják pótolni, sőt, ha a szemüvegük valamiért tönkre megy, már azt sem tudják pótolni.

Borítókép:

Eleinte a televíziózás forradalmát ígérték a 3D-nek köszönhetően a gyártók. Forrás: Origo