megtalálhatják

2020.06.02. 12:19

Egy 16. századi ír klánfőnök maradványai után kutatnak Spanyolországban

A régészek most úgy vélik, „közel” vannak Vörös Hugh sírjának felfedezéséhez.

Forrás: Shutterstock

Egy 16. századi ír klánfőnök földi maradványai után kutatva végeznek ásatásokat a régészek a spanyolországi Valladolid egyik utcájában.

„Vörös” Hugh O'Donnell az O'Donnell-klán vezetője volt. A dinasztia székhelye a mai északnyugat-írországi Donegal megyében volt – írja a BBC hírportálja.

Némi spanyol segítséggel Vörös Hugh számos jelentős győzelmet aratott I. Erzsébet angol királynő seregei felett és a többi klánnal szövetkezve komoly fenyegetést jelentett az angolok uralmára Írországban.

Az angol győzelemmel zárult, 1601-1602-es kinsale-i csatát követően Vörös Hugh Spanyolországba ment, ahol nem sokkal később, valamivel 30. születésnapja előtt meghalt.

Testét a valladolidi királyi palotába szállították és ugyanabban a kápolnában temették el, ahol csaknem egy évszázaddal korábban Kolumbusz Kristófot is elföldelték.

A felfedező maradványait később Sevillába vitték, a kápolna pedig az enyészeté lett.

A régészek most úgy vélik, hogy megtalálták a kápolna falait és „közel” vannak Vörös Hugh maradványainak felfedezéséhez.

Az ásatási munkálatok május elején kezdődtek a Constitución utcában, a spanyol Santander bank egyik fiókjának közelében.

Ezidáig két koporsót és 15 azonosítatlan személy maradványait tárták fel.

O'Donnell halálának oka máig vitatott. Csontjainak megtalálása segíthet megerősíteni vagy megcáfolni azt a feltételezést, hogy megmérgezték.

A régészek egyelőre nem tudják, hogy a kiásott csontok között ott vannak-e O'Donnell földi maradványai. Ennek megállapításához a DNS-tesztelést is be akarják vetni a szakemberek.

Az egykori klánfőnök csontjainak azonosítását segíti, hogy

mindkét nagylábujja hiányzik, ugyanis elfagytak, amikor fiatalkorában megszökött angol fogvatartóitól a metsző téli hidegben.

Az ásatás szóvivője szerint lehetséges, hogy Vörös Hugh-t a kápolna egy másik részében temették el, egy kriptában, amely a bank alatt lehet.

A kripta helyének meghatározása jelenti most a legnagyobb problémát, ugyanis egy négyemeletes épület alatt kutatni jóval nagyobb kihívást jelent, mint egy utcát felásni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!