500 éve indult útnak Magellán expedíciója

Magellán (Fernao de Magalhaes) 1480 körül született Porto vagy Sabroza városában, nemesi családban. Szüleinek elvesztése után II. János király feleségének udvarában nevelkedett, elsajátította a térképészet és a navigáció tudományát. Huszonöt évesen szállt először tengerre, a portugál flottával eljutott Indiába, Afrikába, Kelet-Indiába, számos tengeri csatában harcolt, egy sebesülése miatt élete végéig sántított. Ellenségei azonban rossz hírét keltették az udvarban, és bár az ellene felhozott vádak nem bizonyultak igaznak, elvesztette az új király, I. Manuel kegyét és kegydíját. A sértődött felfedező „egy házzal odébb állt”, és a spanyoloknak ajánlotta fel szolgálatait.

A fűszerekben gazdag Indiába és Távol-Keletre vezető út ekkor már évtizedek óta izgatta a felfedezők képzeletét. A portugálok és a spanyolok az 1494-es tordesillasi szerződésben felosztották egymás közt a felfedezésre váró területeket, a portugálok délre és keletnek, Afrika megkerülésével próbálkoztak, a spanyolok nyugat felé indultak. Kolumbusz is az Atlanti-óceánt átszelve akart Ázsiába jutni, de ez nem sikerült, mert „útban volt” az amerikai kontinens, amelynek partjainál aztán expedíciók sora kereste a tengeri átjárókat.

Magellán már sejtette, hogy a Föld gömbölyű, ezért megkerülhető, és viszonylag könnyen sikerült meggyőznie a fiatal I. Károly spanyol királyt (V. Károly néven német-római császárt), hogy „kerülő úton” is el lehet jutni a portugálok által ellenőrzött Fűszer-szigetekre, a mai indonéziai Moluka-szigetekre.

Károly jóváhagyta Magellán terveit, és vállalta, hogy a kincstár felszerel számára öt hajót, amelyeket két évre elegendő készlettel is ellátnak. Emellett a felfedezendő földek kormányzójának is kinevezték, és tíz évre monopóliumot kapott az általa talált útvonalra.

Magellán a tengernagyi lobogót a 110 tonnás Trinidadra húzatta fel, flottája – a vezérhajó mellett a San Antonio, a Concepción, a Victoria és a Santiago – 270 emberrel a fedélzeten 1519. augusztus 10-én indult el Sevillából.

A Guadalquivir folyón lehajózva szeptember 20-án futottak ki Sanlucar de Barramedából az Atlanti-óceánra.

A spanyol kapitányok önérzetét azonban sértette, hogy egy idegen parancsoljon nekik, és már az indulás után összeesküvést szőttek, de a terv kipattant, Magellán a főkolompos kapitányt lecsukatta.

A hajók decemberben elérték a névleg Portugáliához tartozó brazil partokat, és a mai Rio de Janeiro helyén (ahol még nem volt állandó település) kijavították a hajókat. 1520 januárjában a La Plata torkolatában horgonyoztak le, majd tovább indultak délnek, de a hideg és a rossz időjárás miatt úgy döntöttek, Patagóniában (a nevet a helybéli magas indiánokra utalva adták, a szó spanyolul nagylábút jelent) telelnek át.

Itt három kapitánya ismét fellázadt, de a legénység hűséges maradt; Magellán két zendülőt lefejeztetett, a harmadikat kitette a lakatlan partra. 1520. május közepén a felderítést végző Santiago egy sziklás parton szétzúzódott, de a legénység megmenekült. A maradék négy hajó augusztus végén indult tovább, és októberben végre meglelték a keresett átjárót, amelyet Magellán a mindenszentekről nevezett el (ma az ő nevét viseli).

Az átkelés a vártnál nehezebbnek bizonyult, több mint egy hónapig bolyongtak a szigetek közt, míg valóban kijáratot leltek. A zsákutcába jutott és magára maradt San Antonio legénysége fellázadt és visszafordult.

A maradék három hajó 1520. november 28-án átkelt a szűk, hegyek közti csatornán. A vidéket az indiánok által gyújtott számtalan tűzről Tűzföldnek nevezték el, a nagy vizet pedig, amelyre kijutottak – látszólag békés volta miatt – Csendes-óceánnak.

Magellán ekkor már azt hitte, célja elérhető közelségben van, de csalódnia kellett: csak 110 nap és 17 ezer megtett kilométer után, 1521. március 6-án érték el Guamot, majd tíz nappal később a Fülöp-szigeteket.

Mivel nem ilyen hosszú útra készültek, a víz megromlott, az emberek éheztek, skarlátban szenvedtek, kikötéskor már csak 150-en voltak életben.

Cebu szigetén az uralkodót rávették a kereszténység felvételére, de Magellán a nyugati fegyverek fölényében bízva botor módon belekeveredett a helybéliek összetűzésébe, és 1521. április 27-én egy csetepatéban elesett.

Magellán halála után az expedíció egyre apadó létszáma miatt az egyik hajót felgyújtották, a maradék kettő 1521 novemberében rábukkant az áhított Fűszer-szigetekre.

A megrongálódott Trinidadot hátrahagyták (ezt később elfogták a portugálok),

a Victoria a Jóreménység-fokát megkerülve, súlyos szenvedések és nélkülözések után 1522. szeptember 6-án hazaért Spanyolországba. A legénységből csak 18-an érkeztek vissza, teljes bérüket ők sem kapták meg, anyagilag viszont kifizetődött a vállalkozás, a fűszerek még nyereséget is hoztak.

A hajóút során számos ismeretlen állatot láttak, felfedezték a déli féltekéről látható csillagképet, a Magellán-felhőt, és az is kiderült, hogy szükség van a dátum-vonalra: a visszaérkezők ugyanis hiába vezették pontosan a hajónaplót, egy nap eltérésben voltak az otthon maradókkal.

Az expedíció a világ térképeinek teljes átrajzolását is eredményezte: kiderült, hogy a földfelszín nagyobb részét tenger borítja, amely egységes világóceánt alkot.