Párizs lakói egy makettvárossal próbálták félrevezetni a németeket

Az első világháború hozta el a légi hadviselés hajnalát, és az első, civilek elleni terrorbombázások is ekkoriban történtek. Párizsban olyan mértéket öltöttek a károk, hogy a franciák az ellenség félrevezetésén kezdtek el gondolkodni a város védelme érdekében – írja a Múltkor.

Az első világháború tetőpontján, 1917-ben Párizs népét már naponta fenyegették a német léghajók és repülők bombái. A támadások a lakosság demoralizálását szolgálták volna, azonban végül az ellenkező hatást érték el: a nép kitódult az utcákra és gúnyolta a felettük elrepülő németeket. Az infrastruktúrában azonban akkor is okozhattak kárt a bombák, ha az emberek nem féltek tőlük: a fővárost védeni kívánó francia vezetés tervezésbe kezdett, hogyan lehetne csökkenteni a bombázások által okozott pusztítást.

Az egyre gyakoribb légitámadások ellen arra jutottak, egyfajta pufferzónát hoznak létre egy olasz mérnök, Fernand Jacopozzi tervei alapján. Az olasz elgondolása szerint a város főbb részei, mint például a vasútállomások és ipari negyedek, valamint legnevezetesebb építményei, mint például a Diadalív életnagyságú másolatait készítették volna el a valódi város határán kívül, hogy téves célpontot szolgáltassanak a németeknek.

A projekthez hamar részletes tervek készültek. A korabeli repülés elsősorban a vizuális útkeresésen alapult, a pontosabb helymeghatározáshoz nem létezett még radar és hasonló technológia. A maketteknek így csupán a levegőből kellett meggyőzőnek tűnniük, és Párizs közelében kellett lenniük, a német vonalak irányába. Három városrészt terveztek: Párizstól északkeletre egy kiterjedt vasúti csomópontot, északra a városközpont másolatát, keletre pedig egy ipari részt, ahonnan elektromos kivilágítás mellett még füstöt is eregettek volna a levegőbe a realizmus érdekében. A három makettcsoportot vasúttal tervezték összekötni, amelyen fából ácsolt vonatok közlekedtek volna.

Egyetlen probléma volt a terv hatékonyságával: a Fények Városa nevéhez hűen világított éjszaka, egészen a hajnali órákig. Részben emiatt is érte ennyi támadás: a sötétben a bombázók könnyen megtalálták, a kezdetleges – ám nappal egyre hatékonyabb – légvédelem pedig nem tudott érdemi ellenállást tanúsítani. Jacopozzi igen eszes megoldással állt elő: helyezzenek el sok, gyenge fényforrást a makettvárosban – azt a látszatot keltve, mintha sikertelenül próbálták volna elsötétíteni a várost – miközben a valódi Párizst ténylegesen elsötétítenék, így a csali város bocsátana ki több fényt.

Jacopozzi még arra is kifejlesztett egy külön rendszert, hogy távirányítással mozgassa a vonatot – az Eiffel-torony tetejéről figyelte, hogy távolról mennyire tűnik meggyőzőnek.

A francia vezetés jóváhagyta az olasz mérnök terveit – elkülönítették a szükséges építőanyagokat, és összegyűjtötték az építészeket és munkásokat annak megvalósításához. A makettváros utcáit pontosan úgy jelölték ki, ahogy azok a valódi Párizsban voltak. Az iparváros építményeinek tetőire még egy különleges festéket is alkalmaztak, amely azt a látszatot keltette, mintha valódi üvegből lennének.

Az építés megkezdődött, és egy vasútállomás, valamint néhány gyárépület el is készült, azonban nemigen vették hasznát az elkészült életnagyságú maketteknek. Az utolsó német légitámadások 1918 szeptemberében érték Párizst, ezt követően pedig már biztonságban volt a város. Az 1918. novemberi fegyverszünetet követően azonnal szétszerelték az elkészült csali épületeket is – a franciák nem akarták, hogy a németek bármit is tudjanak a megtévesztési kísérletről.

Fernand Jacopozzi számára nem ért véget itt a franciaországi tevékenység: az 1920-as évek folyamán több sikeres projektet is véghez vitt, főként a világítás terén – többek között az Eiffel-torony és a Diadalív elektromos kivilágítását is ő tervezte.