Megjelenése után is rendszeresen átírta a Karácsonyi éneket Dickens

Charles Dickens a viktoriánus Anglia talán legnevesebb írója volt, akinek történetei aztán az egész világot meghódították. Olyan regényei mint a Twist Olivér vagy a Copperfield Dávid még napjainkban is népszerűek Magyarországon. Hírnevének kialakításában azonban nem pusztán lebilincselő írói stílusa játszott szerepet, hanem az is, hogy akárcsak napjaink sztárjai, aktívan dolgozott is azért, hogy munkásságát minél szélesebb tömegekkel megismertesse – írja a Múltkor.

Jó példa erre a Karácsonyi ének című regénye köré épített kampánya. A múlt, a jelen, illetve a jövő karácsonyainak szellemeivel találkozó fösvény üzletember, Ebenezer Scrooge története 1843-ben íródott és számtalan színházi és filmes feldolgozás hirdeti azóta is töretlen népszerűségét. Dickens korában azonban még nem volt lehetőség arra, hogy tévén és rádión keresztül terjessze a története, így az író saját maga indult felolvasókörútra.

Dickens mintegy 20 éven keresztül járta Anglia, Írország és az Egyesült Államok városait, ahol rendszeresen rajongók tömkelege várta, hogy a szerző előadásában hallgathassa meg kedvenc karácsonyi meséjét. Az író egy 1867-ben kelt levelében például erről számolt be egy barátjának: A lelkes tömeg minden este egészen a plafonig megtöltötte a termeket és százakat küldtek haza. Nem egyszer előfordult, hogy a felolvasásra szóló jegyeket már hamisítani is kezdték, egy new yorki újság pedig arról számolt be, hogy a bilétákat felvásárló jegyüzérek elképesztő árat kérnek értük.

Az előadás nem volt különösebben túlbonyolítva. Dickens egyedül ült vagy állt a színpadon egy pulpitus mögött, kezében egy könyvvel. Ő maga valószínűleg már fejből ismerte a történetet, így a könyv elsősorban díszítő funkciót töltött be, hiszen azt a látszatot keltette a közönségben, hogy az író valóban felolvas. Minthogy a múzeumok a Karácsonyi ének több ilyen felolvasások alkalmával használt példányát is megőrizték, ma már pontosan tudjuk azt is, hogy Dickens szempontjából azért gyakorlati haszna is volt ezeknek a könyveknek.

A történet ugyanis nagy valószínűséggel sosem hangzott el kétszer ugyanabban a formában. Dickens minden előadás előtt fogott egy könyvet, kibontotta annak kötését, majd annak oldalait egy nagyobb, üres könyv lapjaira ragasztotta. Az így nyert nagyméretű margókat pedig különféle jegyzetekkel látta el. Ezek között találunk egyszerű szerkesztői változtatásokat, így például kisebb átírásokat vagy éppen teljesen kihúzott sorokat és bekezdéseket (a szöveg fokozatosan egyre rövidebb lett az évek folyamán), de feltűnnek a konkrét előadásra vonatkozó feljegyzések is. Dickens ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy felolvassa a történetet, hanem a dialógusokat valóságos színészi játékkal adta elő.

Az évek során folyamatosan tökéletesítette az egyes karakterek hangját, így például Scrooge vagy éppen a beteg kisfiú, Tim sosem ugyanazon a hangon szólalt meg. A lapokon szereplő jegyzetek gyakran éppen ezekre a hangszínváltoztatásokra figyelmeztették az írót, aki így tulajdonképpen élete végéig folyamatosan újra- és újraírta a híres regényt.