Amikor a margarin még bálnából készült

Európa utcáit és otthonait esténként egykoron még bálnaolajjal táplált lámpások segítségével világították ki, amely azonban szörnyű halszagot árasztott. A 19. században a bálnavadászat számított a világ energiapiaca hajtóerejének, egészen addig, amíg Pennsylvania államban kutat nem fúrtak egy olajmező felett. A kőolaj és a petróleum elég gyorsan szorította ki a bálnaolajat a piacról, így új lehetőségek után kellett nézni. Ezt az új piacot pedig végül a margaringyártóknál sikerült megtalálni – írja a Múltkor.

Magát a margarint 1869-ben fejlesztették ki, éppen abban az időben, amikor a kőolaj megkezdte felemelkedését, a bálnaolaj pedig visszaszorulását. (1859-ben tört fel elsőként a fekete arany egy pennsylvaniai kútból.) A margaringyártás egyik legfontosabb alapanyaga a zsír és az olaj, amely származhat számos növényből – mint a legtöbb mai margarin –, ám akár például szarvasmarha vagy egyéb állat zsírjából is. Mivel a 19. század végére, valamint majd a 20. század első felére a bálnaolajra már egyre kevésbé volt szükség a világítás során, és nagy mennyiségben rendelkezésre állt, a margarinipar beszippantotta.

Mára a bálnaolaj egyfajta tabutéma, használata nemzetközi egyezményekkel van korlátozva, ugyanis a tengeri emlősök száma vészesen megfogyatkozott a vadászatok során. „A bálnaolaj az egyetlen ismert tüzelőanyag, amelyről az emberiséget leválasztották, máig az egyetlen energiaforrás, amelytől sikeresen megszabadultunk” – magyarázta Charlotte Epstein, a sydneyi egyetem kutatója, akinek a bálnavadászat a szakterülete. Ám mielőtt ezt a nemes tettet sikerült végrehajtanunk, a bálnavadászok milliárdos iparággá emeltek egy többnemzetiségű vállalatot.

Halszagú margarin

A francia feltaláló, Hippolyte Mège Mouriès fejlesztette ki 1869-ben a margarint III. Napóleon megbízásából, aki a vajnál jóval olcsóbb, ám ugyanolyan tápanyagdús, zsírszerű élelmiszert álmodott meg katonáinak. Mouriès a saját margarinját marhafaggyú tisztításával, majd víz, tej és egy kis szódabikarbóna hozzáadásával készítette el, amivel képes volt szilárd, mégis kenhető vajpótlékot előállítani.

A franciáknak nem nagyon jött be az új étel, ám Európa más részein kifejezetten népszerű lett. „Az első világháború előtt a margarin gyártása például Skóciában és Angliában már meghaladta a vajét” – olvasható Charlotte Epstein egyik könyvében. Egyik ország lakói sem esznek fejenként több margarint, mint a dánok, norvégok és a svédek, vélik Pål Thonstad Sandvik és Espen Storli norvég történészek. Nagy-Britanniában az egy főre jutó fogyasztás csúcsa 1929-1930-ra érkezett el. Németországban pedig az 1930-as évben már majdnem elérte az évi nyolc kilogramm/fős határt.

Ezekben az időkben a bálnaolaj volt a legolcsóbb étkezési olaj, így a legtöbb margarin is ebből készült, ám a mai társaihoz képest jóval halszagúbb és -ízűbb volt. Ekkoriban egyébként a fejüket a bálnavadászatra adó tengerészek száma is megszaporodott, ugyanis elég könnyen át lehetett alakítani bármilyen csónakot a helyzetnek megfelelően, a tevékenység pedig szép kis summával kecsegtetett még úgyis, hogy a margaringyártók egyre alacsonyabb áron vették meg a bálnaolajat.

1929-ben a brit Lever Brothers és a holland Margarine Unie cégek képviselői felfedezték, miként javíthatják kémiai úton a bálnaolaj keménységét, aminek köszönhetően a bálnaolaj szinte nélkülözhetetlen elemévé vált a margarinnak. A két vállalat a versengés helyett összeolvadt, így jött létre a mai fülnek már ismerősen csengő Unilever cég, amely a világ egyik legértékesebb vállalatává emelkedett. Az Unilever a bolygó legnagyobb olaj- és zsírfelvásárlójává lett. 1935-re a világ bálnaolaj-termelésének 84 százaléka pedig már közvetlenül a margarinba került. Az Unilever például Norvégia összes bálnaolaját felvásárolta, és szállította egyenesen a németországi gyáraiba.

Az évek előrehaladtával a bálnaolaj egyre inkább „vitatott” árucikk lett. A második világháborúba tartó időszak során Nagy-Britannia élelmiszerellátásának egyik elengedhetetlen részévé vált, a brit kormány 1938-ban pedig „nemzeti védelem” alá vonta a terméket, ugyanis tüzelőanyag és élelmiszeripari felhasználásán túl a bálnaolajt alkalmazták a szappangyártásban, továbbá fontos kenőolajnak is bizonyult, nem is beszélve arról, hogy milyen életmentőnek tűnt több szempontból is az első világháborús harcok során. Később a náci Németország is komolyan eljátszott a gondolattal, hogy beszáll a bizniszbe, és bálnavadászhajókat küldtek az Antarktiszra.

A második világháború után azonban a bálnaolaj margarintermelésben betöltött szerepe veszített fontosságából, miközben az etikai aggodalmakat egyre hangosabban lehetett hallani a bálnák kiirtása kapcsán. A bálnavadászipar pedig olyannyira az összeomlás szélén állt, hogy például Douglas MacArthur amerikai tábornok arra ösztönözte a legyőzött és megszállt Japánt, hogy vásároljon hajókat, és élessze fel a helyi bálnavadász hagyományokat. Ám ekkorra a margaringyártók már kifejlesztették, miként lehet helyettesíteni ezen összetevőt a kevesebb erkölcsi gátakkal járó növényi olajjal, amely mára meghatározóvá vált a margarintermelésben.

Borítókép és fotók: multkor.hu