Amikor nógrádi nyakba került olimpiai érem Tokióban

A Nógrád településről származó Hesz Mihály (1943. december 15.) Vácott kezdett kajakozni. 1964-ben Japánban a kajakozó az FTC színeiben ezüstérmet szerzett (K-1 1000 m, 3:57,28 perccel) az olimpián. Korábban így emlékezett vissza első ötkarikás élményeire.

– Álmomban sem tudtam elképzelni, hogy én menjek Tokióba, pláne úgy, hogy 1960-ban még a tévé előtt szurkoltam a magyar Szöllősi Imrének, aki második lett a római olimpián. Én voltam az egyik legnagyobb csodálója. A válogatók közül kettőt is megnyertem, de nem mertem gondolni arra, hogy a nagymenők helyett engem választanak. Amikor mondták, hogy mégis én megyek, kinevettem őket, mert azt hittem, hogy csak meg akarják viccelni ezt a glottgatyás, nógrádi legénykét. Nem mertem elhinni addig, amíg el nem indult a verseny. Az olimpia olyan, mint egy álom. Azokat az embereket, akiket az újságban láttam, ott találkozhattam velük, ezt 21 éves fejjel alig akartam elhinni. Szorgalmasan készültem, de hogy ez mire lehet elég, nem tudhattuk. Ilyenkor sokat segített, ha arra gondoltam, honnan is jöttem.

– Eszébe jutott a nógrádi vár?

– Amikor tehettem, mindig felmentem a várba. A nagyapámtól sokat hallottam a nógrádi várról, és a település történetéről. Lehet, hogy patetikusan hangzik, de sok erőt adott az, hogy eleink ott küzdöttek, és bebizonyították, milyen kemények a magyarok. Úgy éreztem, hogy ha ilyen bizalmat kaptam a kajak válogatott akkori vezetőitől, az őseink szellemei sokat segíthetnek abban, hogy minél jobban szerepeljek. Amikor otthon, hazai vizeken versenyeztem, ez nem volt olyan erős érzés, de ha kikerült az ember külföldre, ez hatványozottan előjött. Nálam a teljesítményem fokozását segítette elő, amikor a nógrádi várra, és elődeinkre gondoltam.

Az olimpián is, amikor elmentem bemelegíteni, arra gondoltam, hogy magyar vagyok, Nógrádról jöttem, a kis glottgatyás gyerek vagyok, akit nem lehet csak úgy megverni. Nem lehetnek kifogások, bizonyítanom kell. Magyarországot képviseltem. Volt a mezőnyben három olyan, akiknek már előre odaítélték az érmeket. Nekem már az is szenzációs érzés volt, hogy bekerültem az olimpiai döntőbe. Amikor elindultunk, eszembe jutott a számtalan kilométer, amit a Dunán leeveztem, és eszembe jutott a nógrádi vár is.

– Mi történt a döntőben?

– Én általában úgy versenyeztem, hogy a többiekhez képest gyengébben kezdtem, és a táv második felében jöttem fel. Ötszáz méternél hatodik-hetedik helyen voltam. Azt mondtam magamban, hogy ez nem lehet, nógrádi palóc fiú vagyok, gyerünk csak! Összeszedtem minden erőmet, és zsinórban előztem meg a többieket. A svéd fiú, aki nyert, még be tudta magát húzni, 10-15 centivel előzött csak meg. Második lettem, amit akkor nem fogtam fel, mert úgy ki voltam fáradva. Az akkori magyar kajak-kenu csapat legjobbja voltam a megnyert ezüstéremmel. A szerény Hesz Misa vitte hátán a csapatot – emlékezett vissza a nógrádi kajakos, aki négy évvel később Mexikóban K-1 1000 méteren 4:02,63 perccel nyert olimpiai aranyat. Kedden Kopasz Bálint szintén ezen a távon tudott tudott diadalmaskodni Tokióban.

A többi nógrádi kötődés

Tokióban élete első olimpiáján szerepelt az SBTC kiváló hosszútávfutója, Mecser Lajos (Bükkaranyos, 1942. szeptember 23.), aki az 5000 méter selejtezőiből nem jutott tovább – a harmadik előfutamban kilencedikként ért célba 14:35,4 perccel.

Prouza Ottó (Salgótarján, 1933. június 13.) tagja volt a hatodik helyezett röplabda csapatnak, a sikert a Vasas aratta le.