Nool.hu podcast

2024.04.28. 11:30

Zene, tánc, képzőművészet: művészpalántákat nevelnek a salgótarjáni intézményben (podcast)

A salgótarjáni zeneiskola, avagy hivatalos nevén Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola megannyi tehetséges művész számára jelentett már komoly ugródeszkát karrierjében, s remélhetőleg ez a jövőben sem lesz máshogy. Egy biztos, az intézmény komoly törekvéseket fektet abba, hogy ez így legyen.

Angyal Eszter

Dr. Barabásné Morvai Tímeát, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónőjét kérdeztük az intézmény múltjáról, jelenéről és közeli jövőjéről is

Forrás: Hír FM Salgótarján

Fotó: Angyal Eszter

1955 év végén, Váczi Gyula zongoraművész és pedagógus vezetésével kezdődött meg a zenetanítás Salgótarjánban – kezdetben igen nehéz, ám folyamatosan fejlődő körülmények között. A nógrádi megyeszékhely, valamint az egész térség kulturális életét nagyban megalapozó iskola mára az egyik legnagyobb oktatási intézménye lett a városnak. A sokak által máig csak "salgótarjáni zeneiskola"-ként ismert tanintézmény 2000-ben vette fel az alapító igazgató, Váczi Gyula nevét, majd mivel a 2001-2002-es tanévtől a társművészetek oktatásával is bővült a képzés, így lett végül mára Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola a neve. 

De hogy mi mindent lehet napjainkban tanulni a tarjáni Vácziban, mennyire népszerű a fiatalok körében, vagy hogy hogyan épül fel és milyen programok színesítik a tanévet, arról dr. Barabásné Morvai Tímeát, az intézmény igazgatóját kérdeztük legfrissebb podcastünkben. Az iskola vezetője beszámolt számos olyan korábbi tanulójukról is, aki kiemelkedő sikereket ért el művészkarrierjében, így méltán büszke lehet rájuk az oktatási intézmény, de elárulta azt is, hogy növendékeikkel hol találkozhat a közönség a közeljövőben.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában