2024.05.10. 07:07
Koncertek, néptánc, főzőverseny és hőlégballon is várja a látogatókat a balassagyarmati pikniken
A megújult Ipoly holtágnál piknik várja május 11-én, szombaton a látogatókat.
Reggel 9 órától veszi kezdetét a Nógrádi ízek elnevezésű főzőverseny, majd 14 órakor kihirdetik a győztes csapatot. 15 órától a Vadóka Néptánc Egyesület bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők, 15 óra 30 perctől pedig operetténekest szórakoztatja a nagyérdeműt. 16 óra 30 perctől a Palóc Néptáncegyüttes előadását láthatja a közönség.
17 óra 30 perctől táncházzal várja a helyszínre érkezőket Lenkó Péter és bandája, a kicsiket Molnár Krisztina, a nagyobbakat pedig Huszár Krisztina és Paluch Norbert tanítja majd táncolni. 19 órakor a Latte Maffiato hangulatos koncertje zárja a napot.
Napközben kézműves foglalkozások, népi játékok, ugrálóvárak, árusok és eszem-iszom is várja a látogatókat. A rendezvényre kisvonatjárat is indul a városból, 17-től egészen 20 óráig pedig hőlégballon emelkedik Gyarmat fölé, amelyre jegyek nyerhetők május 10-ig, azaz máig a Balassagyarmat Városháza Facebook-oldalán.