Interjú

2024.04.28. 15:30

Fejlesztené Nógrád egészségügyi ellátását dr. Boczek Tibor

A közelmúltban vette át dr. Boczek Tibor, a pásztói kórház igazgatója a Nool.hu és a Nógrád Megyei Hírlap által alapított Év embere díjat, amelyet Szabó György főszerkesztő adott át. Ez alkalomból beszélgettünk az igazgatóval, aki évtizedek óta szívvel-lélekkel gyógyítja a betegeket.

Nagy Orsolya

Dr. Boczek Tibor

Fotó: Beküldött

– Hogyan kezdődött az egészségügyi karrierje?

– A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán szereztem diplomát. Sebészetből, majd gasztroenterológiából szakvizsgáztam és háziorvosi lincence vizsgával is rendelkezem. A budapesti Corvinus Egyetem egészségügyi menedzser, majd biztosítás, egészségügyi biztosítás szakon kaptam újabb diplomákat. Emellett a Debreceni Egyetem Népegészségügyi karán mester szakon egészségügyi menedzser végzettséget szereztem. A korábbi munkahelyeimen a Szolnok megyei Hetényi Géza Kórházban, majd Mezőtúri Városi Kórházban sebész orvosként dolgoztam. 2003. óta Pásztón élünk családommal, azóta a Pásztói Margit Kórház dolgozója vagyok. Az itt töltött 21 évből 18 éve látom el a Pásztói Margit Kórház főigazgatói feladatait. A mai napig gyakorló orvosként is tevékenykedem, elsősorban endoszkópos vizsgálatokat végzek.

– Mit jelent ön számára ez a szakma?

– A betegek szeretete, az empátia, a betegek iránti elhivatottságom késztet, hogy vezetőként is segítsem hiányszakmában a betegellátását. A családomtól azt tanultam, a neveltetésemből örökségként hoztam magammal, hogy a becsületesség, az őszinteség, tisztesség mindenek felett áll. A ránk bízott más értékére jobban kell vigyázni, mint a sajátra. Ez gyerekkoromtól annyira belém ivódott, hogy minden mozdulatomban, minden tettemben visszaköszön. A rám bízott feladatot legjobb tudásom szerint, minden körülmények között igyekszem maradéktalanul teljesíteni.

Valamennyi résztvevő maradandót alkotott a maga területén

– Milyen érzéssel töltötte el a nemrég kapott Év embere díj?

– Örömmel töltött el, hogy a tíz legolvasottabb cikk egyik szereplője én voltam, azt gondolom, ez már önmagában is elismerés. Meggyőződésem, hogy a „verseny” valamennyi résztvevője a saját területén maradandót alkotott, mindannyian megérdemelték volna az Év embere kitüntető címet. A szavazatok száma az én esetemben volt a legmagasabb, ami hatalmas megtiszteltetés, hiszen Pásztó egy kis város. Azt feltételeztem, hogy a többi jelölt esélyesebb lehet, hiszen Salgótarján és Balassagyarmat is jóval nagyobb vonzáskörzettel rendelkezik. Hálás vagyok a szavazatokért. Az elért sikereket, eredményeket egyébként soha nem sajátnak érzem, hiszen azt mindig közösségben, csapatban értük el. Ez az elismerés szól a kórház valamennyi dolgozójának, akik munkájával közösen értük el az elmúlt évtizedek eredményeit. A sikerekhez nagymértékben hozzájárul természetesen az ember családja, akiknek hálás vagyok a támogatásukért.

– Milyen visszajelzéseket kapott a szavazók részéről?

– Óriási megtiszteltetésként ért, hogy akik ismertek, szavazatukkal támogatva kifejezték eddigi munkásságom elismerését. Úgy gondolom, hogy nem szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani, hogy ki milyen szakember és vezető. Eddigi munkám során a betegek és kollégák érdekeit tartottam szem előtt, lelkiismeretesen láttam el feladataimat, hiszen erre esküdtem fel orvosként, ezt vállaltam intézményvezetőként. Az ember pályafutása alatt több elismerésben is részesülhet, amelyek döntően szakmai jellegű elismerések. Mind közül a legmagasztosabbnak érzem, amit a jelen elismerés okozott, hiszen az emberek többsége pozitívan véli az általam végzett munkát, a kórházirányítást. Egy orvos számára a legnemesebb elismerés a betegétől kapott köszönet, jó szó.

Bízik az egészségügyi kapacitások optimális kihasználásában

– Milyen tervei vannak a jövőt illetően?

– Nem titok, hogy a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatói álláspályázatára jó magam is pályáztam. Amennyiben bizalmat kapok és számítanak a munkámra, szívesen veszek részt a vármegye egészségügyi ellátásának fejlesztésében, és a legjobb tudásom szerint igyekszem a feladataimat továbbra is ellátni. Bízom abban, hogy a kapacitások optimális kihasználásával egy elérhető és jó minőségű, magas színvonalú vármegyei egészségügyi ellátást tudunk nyújtani a betegek számára, növelve ezzel a betegek és hozzátartozóik elégedettségét.

– Az ön családja igazi orvos család. Gyermekeik is az egészségügy útjára léptek?

– Feleségemmel 23 éve vagyunk házasok, aki szintén a Pásztói Margit Kórház dolgozója. Három gyermekem van, akikre büszkén gondolok. A legidősebb lányom szintén orvosi pályát választotta és követi a szakma és a betegek iránti elhivatottságunkat. Munkája mellett két fiú unokával örvendeztetett meg. Idősebb fiam Bécsben szerzett közgazdasági végzettséggel jelenleg Svájcban dolgozik, könyvvizsgálóként. Ő pénzügyi területen szeretné magát tovább képezni. Legfiatalabb fiam jelenleg a Közszolgálati Egyetem utolsó éves hallgatója, nemzetközi védelem és biztonságpolitika területen tanul. Annak ellenére, hogy gyermekeim pályaválasztása szerteágazó és nem a szülői munka példáját választva az egészségügyben, hanem más területen kívánnak tevékenykedni, rendkívül büszke vagyok, hiszen mindhárman maximálisan helytállva végzik feladataikat. Bízom abban, hogy a szüleimtől kapott emberséget, lojalitást, tisztességet sikerült továbbadnunk, és generációról generációra továbbra is érték marad családunkban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában