Alkonyévek

2022.08.27. 07:38

Nem szürkék a hétköznapok a nógrádi nyugdíjasoknál

Az „Életet az éveknek” Nógrád Megyei Nyugdíjas Szövetségnek 22 tagja van. Közülük a bátonyterenyei és a balassagyarmati közel száz fős.

Sz. F.

Bunder Irén, a megyei szövetség elnöke

Forrás: Nool

megyei szövetség elnöke egy éve Bunder Irén, akinek célkitűzései között szerepel a klubok közötti jó kapcsolat további erősítése, s minél több közös rendezvény szervezése. 

Idén Bátonyterenyén jól sikerült sportversenyt tartottak, amelyen 16 csapat vett részt. A versenyzők tíz állomáson bizonyították felkészültségüket, sportszeretetüket. A versenyt a szécsényiek nyerték. A nyugdíjasok körében népszerű és kedvelt a römiparti. Idén Salgótarjánban és Szécsényben is asztalhoz ültek a nyugdíjasok, hogy römiben mérjék össze tudásukat, szerencséjüket. Ami az év hátralévő részét illeti, Palotáson sportnapot tartanak, amelyre várják a megye nyugdíjasklubjait. A nógrádmegyeri nyugdíjasok életében hagyomány a mesemondó verseny, amelyre több klubot is meghívnak. Bunder Irén elmondta, szeretnék, hogy még többen részt vegyenek a mesemondó versenyen, így ősszel Magyarnándorban is tartanak egyet. Balassagyarmaton szavalóversenyre várják az érdeklődőket. 

A megyei szövetség ez évi tervei között szerepel egy további találkozó megszervezése a nyugdíjasklubok részére. A népszerű römipartik sem maradnak el, két helyen is sor kerül kártyaversenyre. Bunder Irén hozzátette, hogy tavasszal és nyáron is találkoztak a klub vezetői, ahol egyeztették programjaikat, megbeszélték az előttük álló feladatokat. Utóbbi megbeszélésen részt vett Dr. Hegyesiné Orsós Éva az „Életet az éveknek” nyugdíjas szövetség országos elnöke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában