2024.05.08. 06:55
Kékfény: az elmúlt napokban sem unatkoztak a nógrádi rendőrök és a tűzoltók (podcast)
Az előző hét folyamán is bőven akadt dolguk szűkebb hazánk tűzoltóinak és rendfenntartóinak.
Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense podcast adásunkban beszámolt arról, hogy több bűncselekmény is munkát adott a nógrádi rendfenntartóknak az elmúlt héten. Több bűnözőt is sikeresen elfogtak és kihallgattak Nógrádban, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.
Kiemelte: a rendőrség nagy hangsúlyt fektet a közlekedési balesetek megelőzésére, továbbá az ittas járművezetők közúti forgalomból való kiszűrésére egyaránt. Mint mondta: a hétvégén is folyamatosak voltak ezzel kapcsolatban az ellenőrzések. Az elmúlt három napon öt esetben intézkedtek olyan járművezetővel szemben, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.
Mindemellett idén is megrendezik a Közlekedik a család elnevezésű országos vetélkedő területi döntőjét, amely ezúttal május 25-én, szombaton lesz a salgótarjáni Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Gyurtyánosban található telephelyén. A versenyre várják az előzetes regisztrációt a kozlekedikacsalad.hu oldalon, valamint további információkat is lehet találni a honlapon.
Szent Flórián-napi ünnepséget szerveznek
Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy összesen 36 bejelentés érkezett az elmúlt hét során a Nógrád vármegyei tűzoltók ügyeletére. A lánglovagoknak 10 tűzeset és 12 műszaki mentés során kellet beavatkozniuk.
Május 4-én Szent Flórián, vagyis a tűzoltók védőszentjének napját ünnepelték országszerte, ennek alkalmából pedig május 3-án állománygyűlést tartott Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve többek között az Év tűzoltója elismeréseket is átadták.
Seres Tibor tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató a 2023. év balassagyarmati tűzoltó díjat Sinkó Tamás tűzoltó őrmesternek, a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának adományozta. A 2023. év salgótarjáni tűzoltó elismerést pedig Ondrék Gábor tűzoltó főtörzsőrmester, a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője vehette át.
Mint arról korábban már beszámoltunk: idén is megrendezik a Szent Flórián-napi ünnepséget és az azt követő önkéntes, illetve létesítményi tűzoltóversenyt is. A rendezvényről podcast adásunkban Kapás Márton részletesen beszámolt.
Nool.hu podcast
- Élményeket adnak a gyerekeknek, a szülők pénztárcáját sem terhelik túl a tarjáni táborok
- Városfejlesztés helyett a Mikulásra várnak Salgótarjánban
- Életet menthet az egészségügyi szűrővizsgálat, Tarjánba is ellátogatott a program (podcast)
- Böjtölés, diéta vagy fogyókúra? – a nógrádi szakértő elárulta a tartós fogyás titkát (podcast)
- Drogdílerek, állatkínzók: bűnözők a nógrádi ügyészek célkeresztjében (podcast)